Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Megint újságírók letartóztatására adtak parancsot Törökországban

További 47 újságíró ellen adtak ki elfogatási parancsot a hatóságok szerdán Törökországban a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében - közölte az Anadolu állami hírügynökség. Hétfő óta már 21 újságírót tartóztattak le, többen pedig elhagyták az országot. A Nemzetközi Újságíró Szövetség tiltakozik, és az Unió fellépését sürgeti az ügyben.

A sajtó körében hétfőn kezdődtek a tisztogatások, akkor 42 újságíró ellen adtak ki elfogatási parancsot. Gyűlöletbeszéddel és terrorista szervezet támogatásával vádolják őket - mondta Sakir Fakili, Törökország budapesti nagykövete.

Az ankarai vezetés az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és egyebek közt a sajtó soraiba is beépülő mozgalmát teszi felelőssé a hatalomátvételi kísérletért. Gülen ugyanakkor elítélte a történteket és tagadja, hogy bármi köze lett volna az erőszakos hatalomátvételi kísérlethez.

A Zaman című napilap, mely újságírói ellen most kiadták a letartóztatási parancsot, korábban a Recep Tayyip Erdogan török elnök egykori szövetségeseként, mai esküdt ellenségeként számon tartott Gülen hálózatához tartozott, idén március elején azonban állami felügyelet alá vonták a prédikátor által kiépített "párhuzamos struktúrák" elleni fellépés részeként.

Sahin Alpay publicista az előállításánál jelen lévő újságíró kollégák kérdéseire úgy reagált: "Nem nyilatkozom, nem vagyok bűnös. Nem értem, miért állítanak elő, de majd megtudom."

A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) és az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) közös közleményben tiltakozott szerda délután a történtek ellen. Philippe Leruth, az IFJ elnöke a török államfő felelősségre vonását sürgette az emberi jogok megsértéséért és a sajtó elnémításáért.

A kommünikében cselekvésre szólították fel az Európai Uniót és az Európa Tanácsot. "Nem maradhatunk némák, amikor újságírók tucatjait tartóztatják le a szemünk előtt. Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének és Federica Mogherininek, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy véget vessenek ennek a nyugtalanító helyzetnek" - írták.

Az IFJ értesülései szerint az utóbbi napokban 21 újságírót vettek őrizetbe a török hatóságok, 11 újságíróról pedig úgy tudni, hogy már elhagyták Törökországot - nyolcan a puccskísérletet követően, hárman pedig még előtte.
  • 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető. Részletek Jegyek
  • 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása. Részletek Jegyek
  • 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket. Részletek Jegyek
  • 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal. Részletek Jegyek