Megkapták fizetésüket az egri kórház dolgozói
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMegkapta a fizetését az egri kórház valamennyi dolgozója - tájékoztatta csütörtökön az intézmény sajtóreferense az MTI-t.
A dolgozók egy részének számláján már szerdán délután, a többiek esetében pedig csütörtök délelőtt jelent meg a bér összege - közölte Szegedi Erzsébet.
A munkavállalók tegnap számoltak be arról, hogy késik a bérek kifizetése az egri kórházban az eredetileg esedékes 5-ei időponthoz képest. Ezt követően Kollányi Gábor az intézményt működtető HospInvest Zrt. elnöke úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a héten a cég valamennyi alkalmazottja, vagyis a 26 telephelyen dolgozó 2.500 ember megkapja a fizetését.
Emlékeztetett arra, hogy az intézmények működtetésére szolgáló, az egészségbiztosítástól származó összeget egy elkülönített számlán kezeli a társaság.
Ugyanakkor már két hónapja úgy fizetik ki a béreket, hogy előtte megegyeznek a pénz felhasználásáról, a többi között a szállítókkal és az adóhatósággal - mondta akkor a cégelnök.
MTI/Népszava

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek