Megkezdődik a Dunaferr dolgozók januári bérkifizetése
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCzomba Sándor szerint az jelentene tartós megoldást, ha új tulajdonost kapna a vállalat.
A Dunaferrt tönkretették a korábbi tulajdonosok, vállalatvezetők, a háború, az elhibázott brüsszeli szankciók és az energiaválság. Olyannyira, hogy már a dolgozók fizetése is veszélybe került, ami több ezer családot lehetetlenített volna el - közölte Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közleményben pénteken. A kormány ezt nem hagyta, Védelmi Bizottságot állított fel és felszámolót rendelt ki a céghez, aki megkezdte a vállalat helyzetének rendezését, a decemberi bérek kifizetése pedig már a Bérgarancia Alapból történt.
A helyzet megnyugtató rendezése érdekében a kormány Mészáros Lajos, Dunaújváros parlamenti képviselőjének javaslatára arról döntött, hogy hat hónapon keresztül kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét. Ez több mint 16 milliárd forintos átmeneti segítséget jelent, a januári béreket így már a következő napokban megkapják a dolgozók. Tartós és hosszú távú megoldást azonban az jelenthet, ha a vasmű megbízható és stabil működést biztosító tulajdonost kap. A kormány ezen fog dolgozni a következő hónapokban, ugyanis így védhetők meg a családok, így védhetők meg a munkahelyek - olvasható a közleményben.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?