kapubanner for mobile

Megnyílt a jogorvoslati lehetőség a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok előtt

Összegyűlt az országgyűlési képviselők aláírása ahhoz, hogy pedagógus-szakszervezetek az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordulhassanak a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok ügyében - közölte az MSZP társelnöke, Kunhalmi Ágnes.

A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kérte ötven képviselő támogatását, hogy megtámadhassák a vonatkozó kormányrendeletet.

Eszerint ha egy pedagógus súlyos kötelezettségszegést - például polgári engedetlenséget - követ el, akkor nem kell azonnal elbocsájtani, hanem akár végig is taníthatja a tanévet, és augusztus 1-jén is át lehet adni neki az azonnali hatályú felmentést - mondta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője. Szerinte a kormány is belátta, hogy ez a rendelkezés problémás, mivel ez volt az egyik első rendelkezés, amelyet kivettek a készülő státusztörvényből.

Az alkotmánybírósági beadvány elkészítésében a Társaság a Szabadságjogokért és a Helsinki Bizottság segített a szakszervezeteknek, a parlamenti frakciókat pedig azért keresték meg, mert csak az országgyűlési képviselők fordulhatnak normakontrollért az Ab-hez.

A szakszervezet ügyivője szerint egyébként az uniós támogatások érkezésének más gátja nincs, csak az, hogy "ezt az őrült törvényt be akarja valaki vezetni". A kormány a gátja annak, hogy érzékelhető béremelést kapjanak a pedagógusok - tette hozzá.

Szerinte a törvény nélkül is megoldható a béremelés, lehetne csökkenteni a munkaterheket, és ki lehet fizetni a túlórákat.

A státusztörvényről folyó egyeztetésekről Nagy Erzsébet azt mondta, a korábbi egyeztetéseken voltak jelentős engedmények, de a legutóbbi, a héten tartott egyeztetésen nem nagyon történt semmi, visszalépés volt azonban a nevelőtestületek jogköreit illetően, azaz az eredeti javaslatnak megfelelően csak a házirendről dönthetnek.Kifogásolta azt is, hogy a szakszervezetek még nem látták az Országgyűlésnek benyújtandó törvénytervezet szövegét, és azt sem lehet tudni, mikor lesz a következő egyeztetés.

MTI
 

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek