Megnyílt a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató kávézó
Megnyílt Budapesten az egykori Vörösmarty mozi tereiben a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Premier Kultcafe, amely többek közt filmvetítéssel és kávéházi szolgáltatásokkal várja a látogatókat csütörtöktől.
A Fogadj Örökbe egy Macit Alapítvány 2012-ben határozta el, hogy munkahelyet teremt megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékossággal élő emberek számára. Ez a cél az 1935-ben épült, több mint másfél éve bezárt Vörösmarty mozi tereiben most valósulhatott meg – mondta a szerda esti megnyitón Kárász Róbert, az alapítvány elnöke.
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes igazi sikertörténetnek nevezte a kávézó létrejöttét, Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere pedig a kerületi jótékonysági bál bevételén felül további hárommillió forintot ajánlott fel a kávézó működtetésére.
Kocsis Máté kiemelte: „a fogyatékkal élés nem jelenthet esélytelenséget, a fogyatékkal élők számára nekünk nem lehetőség, hanem kötelesség minden követ megmozgatni, amit csak lehet”. Ezen felül biztosította az új kulturális tér üzemeltetőit az önkormányzat támogatásáról.
Az egykori mozi üzemeltetési jogát azzal a feltétellel kapta meg az alapítvány, hogy garanciát vállalt az ingatlan felújítására, valamint arra, hogy megőrzik a művészmozi jellegét. Kárász Róbert elmondta, hogy a mintegy 150 millió forintos beruházás az alapítvány jótékonysági árverésein befolyt 27 millió forinton felül nagyobb részben támogatásokból valósulhatott meg.
A helyszínen üzemelő kávézó és pékség mellett a nagyobbik moziterem alkalmas egyebek mellett céges rendezvények, koncertek, vagy kisebb előadások, felolvasó estek, kiállítások megtartására, a kisebbik teremben pedig április elejétől hétköznaponként két időpontban művészfilmeket láthat a közönség a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MANDA) jóvoltából – sorolta Kárász Róbert.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek