Mégsem kapják meg idén a támogatást a kórházak
A kórházak tartozásainak kifizetésében zavart okoz, hogy az októberi intézménymentő állapodás ellenére a kormány által ígért hatmilliárd forintot mégsem kapják meg az idén, miközben a beszállítóktól év végéig kértek haladékot - olvashatjuk a Népszabadságban.
A cikk szerint a kórházi érdekvédők állítólag félreértették az októberi megállapodást, így több intézményvezetőt villámcsapásként ért a hír, hogy a még az idén fölhasználható többletforrás már nem érkezik meg a kórházak számlájára.
A kormánnyal eredményes tárgyalást folytató intézményvezetők ugyanis rögtön az összességében 42,5 milliárd forintos többletfinanszírozásról szóló megállapodás aláírása után arra kérték a beszállítókat: várjanak tovább a pénzükre, még az idén meglesz. Most fizetniük kéne, ezért szükségük van a megállapodásban szereplő összegre.
Székely Tamás egészségügyi miniszter szerint a decemberre vállalt hatmilliárd forintot még ebben a hónapban utalják, de a pénzt már csak január elseje után tudják felhasználni a kórházak. Az év első hónapjában viszont háromszor is pénzhez jutnak az intézmények, a hó elején megkapják a hatmilliárdot és a szokásos havi finanszírozást, a hónap közepén pedig az ígért egyhavi többletet.
Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke a Népszabadságnak azt mondta, több intézmény karácsony előtt már nem is tudja kifizetni a vállalkozásban dolgozó orvosok számláit.
A jövő héten kedden a kórházszövetség elnökségi ülésén az érdekvédők közösen értékelik a kialakult helyzetet. A találkozóra a kórházszövetség fölméri, miként érinti az egyes intézményeket, hogy csak januárban jutnak hozzá a hatmilliárd forinthoz - áll a Népszabadságban.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?