Megszületett a bérmegállapodás a BKV-nál
A BKV Zrt. vezérigazgatója, Antal Attila és a Kollektív Szerződés aláíró szakszervezetek múlt pénteken aláírták a Társaság 2008-ra szóló bérmegállapodását - olvasható a lapunknak eljuttatott közleményben.
A BKV legnagyobb szakszervezeti szövetsége, a VTDSZSZ szerint a szakszervezet szempontjából eredményesnek tekinthető a január elsejétől szóló, átlagosan 7,5 százalékos béremelés, amely az Országos Érdekegyeztető Tanács versenyszférára vonatkozó legmagasabb ajánlásával megegyező mértéket jelent. Jelenleg már a dolgozók közötti differenciálásról szóló területi egyeztetések folynak.
A Társaságnál 2007-ben végrehajtott vállalati átszervezés miatt most a szokásosnál is nehezebb volt egyezségre jutniuk a feleknek a 7,5 százalékos bérfejlesztés alapjául szolgáló bázis bértömegben. A dolgozók részére biztosított havi étkezési hozzájárulás a megállapodás alapján 6 000 forintra emelkedett, illetve a munkavállalók változatlanul megkapják idén is az év végi vásárlási utalványukat.
A Társaságnál 2007-ben végrehajtott vállalati átszervezés miatt most a szokásosnál is nehezebb volt egyezségre jutniuk a feleknek a 7,5 százalékos bérfejlesztés alapjául szolgáló bázis bértömegben. A dolgozók részére biztosított havi étkezési hozzájárulás a megállapodás alapján 6 000 forintra emelkedett, illetve a munkavállalók változatlanul megkapják idén is az év végi vásárlási utalványukat.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?