Megúszhatjuk a BKV-sztrájkot
Megállapodás születhet a BKV vezetősége és a sztrájkbizottság között másfél héten belül - jelentette be Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője a felek közötti keddi tárgyalás után.
A szóvivő elmondta: a BKV vezetősége által a sztrájkbizottság javaslatcsomagjára adott válaszból az tűnik ki, hogy akár másfél héten belül közös nevezőre juthatnak a felek a szakszervezeti követeléseket illetően. Hozzátette, hogy kérdéses még a fővárosi és az állami garanciavállalás a BKV gazdasági helyzetének rendezésére, amely nélkül nem születhet meg a megállapodás.
A május 27-étől kilátásba helyezett, többnapos munkabeszüntetés elkerülése érdekében a munkáltatónak vállalnia kellene, hogy eláll a tervezett létszámleépítéstől, a szakszervezetekkel közösen feltárja a cég működési problémáinak valós okait. Kidolgozza a vállalat rövid, közép és hosszú távú programját az érdekképviseletek bevonásával, 2012-ig nem ad el telephelyeket és nem ad bérbe buszvonalakat. Továbbá a cég az üzleti tervét a szakszervezetek bevonásával készíti elő és ajánlja jóváhagyásra a Fővárosi Közgyűlésnek, valamint a BKV Zrt. vezetősége a kollektív szerződés érvényességét 2012. június 30-ig meghosszabbítja.
A BKV vezetősége a keddi tárgyalásra elkészítette a szakszervezetek megállapodás-tervezetének módosított, a menedzsment számára is vállalható változatát. Eszerint a cég vállalná, hogy visszavonja a csoportos létszámleépítést, a 2009-re kialakítandó paraméterkönyvet a szakszervezetek bevonásával készítik el, terjesztik be, azonnal elkezdenék a cég működési feltételeinek felülvizsgálatát, például a munkakörülmények javítása érdekében, és közösen kidolgoznák a cég rövid-, közép- és hosszú távú stratégiáját.
A társaság vállalná továbbá, hogy a mindenkori üzleti tervet a kollektív szerződésben meghatározottak szerint a szakszervezetek bevonásával alakítanák ki. A cég cserébe azt kéri, hogy a sztrájkbizottság vonja vissza sztrájkfenyegetését.
A tárgyalás szerdán délelőtt folytatódik.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?