Megvan, ki lesz a Corvinus elnöke
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAmerikai mintára létrejön az egyetem elnöke tisztség a Budapesti Corvinus Egyetemen, a tisztséget Anthony Radev, a McKinsey
A felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Anthony Radev 22 évig volt a McKinsey & Company igazgatója, a McKinsey pénzügyi intézeti munkacsoportját irányította Kelet-Európában.
Számos projektben vett részt a gazdaság szinte minden ágazatában és a közszférában, különböző pénzintézetektől kezdve a szolgáltatószektoron át, több ipari vállalatig, illetve az oktatásban is vállalt szerepet. Anthony Radev az elmúlt évtizedekben több európai, vezető business schoolban és gazdasági egyetemen volt meghívott előadó elsősorban stratégia és vezetőképzés témában. Tagja a Mol igazgatóságának.
Az elnök munkáját segíteni fogja az elnöki testület, amelynek tagjai az elnök mellett a rektor, a kancellár, továbbá mindazok, akiket állandó vagy eseti jelleggel meghív.
A közleményben kitértek arra is, hogy a nemrég elfogadott alapító okiratnak megfelelően az egyetem felelős vezetői a rektor, a kancellár, valamint új szereplőként az elnök lesznek, utóbbi az egyetem munkaszervezetét vezeti.
Az egyetem vezető testülete a szenátus marad, amely meghatározza a felsőoktatási intézmény oktatási és kutatási feladatait. A szenátust továbbra is a rektor irányítja, a jelenlegi intézményvezető Lánczi András mandátuma a törvény erejénél fogva egy évvel meghosszabbodott. A kancellár felel továbbra is az egyetem hosszú távon fenntartható gazdasági működéséért. A posztot továbbra is Pavlik Lívia tölti be.
Kifejtették: annak érdekében, hogy a Corvinus megújuljon, több dolgot kell a legmagasabb szinten irányítani, stratégiát kell készíteni, irányítani kell a megújulást, nemzetközi szinten kell építeni az egyetem kapcsolatait, fejleszteni kell a diákoknak nyújtott szolgáltatások színvonalát, működtetni kell az alumni szervezetet és fejleszteni a vállalati kapcsolatokat. Ezért jön létre amerikai mintára az egyetem elnöke tisztség.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?