Magyar Péter: kezdeményezik a köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásban bejelentette többek között, hogy kezdeményezik az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek része lesz Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatásának megszüntetése, az alkotmánybírók számára pedig korhatárt vezetnének be. A bejelentést néhány napos társadalmi vita követi a benyújtásig.
Hétfőn a Parlamentben Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy kezdeményezik az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek része lesz, Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának megszüntetése.
A módosítás szerint a hatályba lépést követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik. Az indoklásban pedig az szerepel, hogy a köztársasági elnök működésével kapcsolatban súlyos bizalomvesztés állt be a társadalom részéről. Helyére az új Alkotmány hatályba lépéséig, de legfeljebb öt évre választ majd az országgyűlés köztársasági elnököt.
Ezen kívül tizenkét évben korlátoznák az országgyűlési képviselői mandátumot, és 70 éves felső korhatárt vezetnének be az alkotmánybírók számára - írja a Telex. Így az Alaptörvény módosításával azon alkotmánybírák megbízatása meg is szűnne, akik már betöltötték a 70 évet. A képviselői mandátum 12 éves korlátozását pedig a módosítást követő első országgyűlési választáson kell alkalmazni. Vagyis akkor már nem választható ismét képviselőnek az, aki legalább 12 évet már országgyűlési képviselő volt.
A módosítások, amelyeket néhány napos társadalmi egyeztetésre bocsájtanak, a "Tisztítótűz-művelet" részét képezik.
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon