kapubanner for mobile

Megvan a megállapodás: ennyi lesz a minimálbér

Megállapodott a kormány a szociális partnerekkel: a minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő jövőre, a munkáltatói járulékok 5 százalékponttal csökkennek - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülését követően kedden Budapesten.

2018-ban a minimálbér újabb 8, a bérminimum 12 százalékkal nő és további 2 százalékponttal csökkennek a járulékok. Megállapodtak abban is, ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január elsejével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok. Összesen így 2018-ban 2,5 százalékkal csökkenhetnek a járulékok.

A kormány vállalta azt is, hogy jövőre a társasági nyereségadó egységesen 9 százalékra csökken az eddigi 19 és 10 százalékról - mondta. Elmondta, eleget tett a miniszterelnöki elvárásnak, "elment a falig", és minden partner elment a lehetséges határig, amelyet a felhatalmazó érdekképviselet lehetővé tett a számára.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek