Megvan a tüntetés helyszíne, a közmédiásokhoz a rendvédelmisek is csatlakozhatnak
A közmédia 13 szakszervezete a tömeges létszámleépítések miatt demonstrációsorozatot szervez szerdára, határozatlan ideig - tudatta a hvg.hu-val Nagy Navarro Balázs, Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának (KÖZSZAT) elnöke. A demonstrációkhoz szolidaritásból a rendvédelmisek, a tűzoltók és a bányászok is csatlakozhatnak.
Nagy Navarro elmondta, úgy tudják, a szerdától szervezett tüntetés egy nagy, ötven szakszervezet által őszre szervezett demonstrációnak lenne az "előjátéka". A KÖZSZAT nemcsak a leépítések miatt kezdeményezett demonstrációt, hanem azért is, mert úgy ítéli meg, hogy a nem elbocsátott dolgozókat sem tájékoztatja teljes körűen a munkáltató. A tüntetésekkel azt szeretnék elérni, hogy a munkáltató változtassa meg álláspontját, de legalábbis mérsékelje a drasztikus leépítés mértékét. Erre a szakszervezeteknek 30 napjuk van, annak leteltével érvénybe lépnek a kirúgások.
Nagy Navarro Balázs elmondta: a közmédiában dolgozókkal szolidaritást vállalókat szerdán 16 órára a Magyar Rádió épülete elé várják - tudta meg a Figyelőnet. Ahogyan az a Facebookon is olvasható, a résztvevők szeretnék, ha egy szál virággal, vagy egy szál gyertyával, mécsessel emlékeznének meg a közmédiában történt eseményre. Emellett egy fehér szalag kitűzésével jeleznék, hogy együttéreznek az elbocsátottakkal. A szerdai, többek között performansszal egybekötött szimbolikus véleménynyilvánítást folyamatos demonstrációk követik majd, a Facebookon egyelőre néhány százan jelezték részvételüket.
Még a héten folytatódik az egyeztetés
Cserháti Ágnes, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivőjének hétfői közleménye szerint a csoportos létszámleépítés előkészítése során az MTVA vezetői több fordulóban egyeztettek az üzemi tanáccsal, valamint a 13 szakszervezettel. "A megújítást az érdekképviseletekkel közösen szeretnénk megvalósítani, éppen ezért megnyugtató, hogy az MTVA ideiglenes üzemi tanácsával megállapodást írtunk alá a csoportos létszámleépítés körülményeiről" - tartalmazza a közlemény.
A szóvivő közlése szerint július 1-jén hatályba lépett az MTVA szervezeti és működési szabályzata, amely lehetővé teszi a közmédia erőforrásainak egyesítését, valamint a hatékony és átlátható gazdálkodást.
Cserháti Ágnes azt is közölte, hogy a múlt héten a munkáltató képviselői csaknem 2100 munkavállalót személyes találkozóra hívtak. A megbeszélésen résztvevők háromnegyedének munkájára továbbra is számít a megújuló közmédia, ám - mint írta - az átalakulás kényszerű kísérő jelensége a csoportos létszámleépítés. "A rendelkezésre álló anyagi forrásokból ugyanis képtelenség a régi, pazarló és átláthatatlan módon fenntartani a rendszert" - olvasható a közleményben. "Továbbra is nyitottak vagyunk arra, hogy egyeztessünk a munkavállalói oldal képviselőivel. Még a héten az egyik érdekképviseleti csoportosulás megkeresésére konzultációra kerül sor" - közölte a szóvivő.
Lázár András, a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (PHDSZSZ) elnöke azt közölte az MTI-vel: soron kívüli konzultációt kért Böröcz Istvántól, az MTVA vezérigazgatójától a közmédiában folyó ügyek és a PHDSZSZ-hez tartozó hét tagszervezet vezetői ellen kezdeményezett felmondás ügyében. A felek várhatóan szerdán találkoznak.
MTI/hvg.hu/Figyelőnet

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?