Megvan Európa első elnöke
Herman Van Rompuy belga miniszterelnök lesz az Európai Unió első elnöke, Catherine Ashton brit kereskedelmi EU-biztos pedig az első "külügyminiszter" - jelentette be több résztvevő, köztük az elnöklő Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli találkozóját követően, adja hírül az MTI alapján a Népszava.
José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke méltatta jelenlegi beosztottja - egyben jövendő alelnöke -, Catherine Ashton diplomáciai képességeit, köztük mindenekelőtt a közösségi szellemiséget.
A svéd miniszterelnök a találkozót lezáró sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy az uniós tagországok kormányait képviselő Tanács főtitkári posztját a jövőben Javier Solana főképviselő eddigi helyettese, Pierre de Boissieu tölti be.
MTI/Népszava
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?