Menesztik a Zsolnay vezérigazgatóját?
Várhatólag felmentik beosztásából Kovács Gyulát, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatóját - állítja a Népszabadság a pécsi városháza kiszivárogtatott információira alapozva.
Kovács Gyula menesztéséről feltehetően a tegnapi zárt ülésen tárgyalt a pécsi közgyűlés gazdasági bizottsága, igaz, a bizottság szocialista elnöke, Juhász István eddig sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a felröppenő hírt.
A Népszabadság úgy értesült, hogy a gyár részvényeinek 99,5 százalékát birtokló város irányítói azért akarnak megválni a céget 2000 óta vezető Kovácstól, mert elégedetlenek a társaság gazdálkodásával. (A Zsolnay Porcelánmanufaktúra százmilliós veszteséggel zárta a tavalyi évet.) A lap Kovács Gyulát is megkereste az ügyben, aki megerősítette, hogy a várost irányító szocialisták meg akarnak válni tőle, ám ennek okairól nem kívánt beszélni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?