kapubanner for mobile

Hogyan támogassuk a gyászoló kollégát a munkahelyen?

Az emberek gyakran nem tudják, mit kezdjenek a gyásszal, mit mondjanak a kollégának, akit veszteség ért. Ilyenkor gyakran marad a kellemetlen csend, ezzel együtt pedig az elszigetelődés. Pedig a megfelelő támogatás az egyénen kívül a szervezetre is jótékony hatással lehet.

gyász, kolléga, munkahely, támogatás-

 A gyászt általában privát eseménynek, magánügynek tekintjük, amely azonban óhatatlanul megjelenik azokban a terekben, közösségekben, ahol az emberek együtt vannak, időt töltenek, így a munkahelyeken is. Ahogy minden személyiség, úgy minden gyász is különböző. Így nincs egyetlen univerzálisan működő reakció vagy kezelési mód sem.

A HR-esek, ahogy a kollégák is, gyakran félnek szóba hozni a témát, mert úgy érzik, ezzel esetleg rontják az érintett munkatárs helyzetét. A legfontosabb alap, hogy kérdezzünk, hogy miben segíthetünk, és az érintett beleegyezését kérjük ahhoz, ha valamit tenni szeretnénk, mondta Holly O’Hern, tréner és facilitátor, aki a munkahelyi gyász kezeléséről beszélt az SHRM (Society for Human Resource Management) konferenciáján. Tenni pedig akkor szabad, ha arra igény és kérés érkezik. Azzal, ha a választás lehetőségét megkapja az érintett, úgy érezheti a kezében tartja a saját gyászfolyamatát, és olyan segítséget kap, ami a számára megfelelő. 

A nehéz érzésekkel küzdő kolléga gyakran kevésbé tud koncentrálni, úgy kevesebb energiája van a munkához és kevésbé motivált. (Kivéve, ha kifejezetten a munkába temetkezik, hogy ne kelljen a gyásszal foglalkoznia, a nyomasztó gondolatoknak, érzelmeknek teret adni.) Ha ebben a helyzetben támogatást kap az javíthatja az elkötelezettséget és a rezilienciát is.

A szakember tippeket adott arra nézve is, hogy mit lehet tenni szervezeti szinten, hogy a vállalat támogatóan álljon az ilyen helyzetekhez, hiszen a gyász akár foglalkozunk vele, akár nem, jelen van a munkahelyeken. 

Fontos áttekinteni a cég gyász esetén nyújtandó támogatásokra, juttatásokra vonatkozó szabályozását. A céges policy célja, hogy egyértelmű iránymutatást és következetességet biztosítson a szervezeten belül. Meghatározza az elvárásokat, a felelősségeket és az eljárásokat, segítve az alkalmazottakat és a vezetőket abban, hogy megértsék, hogyan kell reagálniuk bizonyos helyzetekben. A szabályozás egy nagyon fontos alapot ad, azonban önmagában nem teremt együttérző kultúrát.

Ezért fel kell készíteni az ilyen helyzetek kezelésére a vezetőket, illetve biztosítani nekik mozgásteret a kezelésre vonatkozó döntésben az érintettek egyéni igényeihez alkalmazkodva. 

Fontos felhívni a munkavállalók figyelmét a rendelkezésre álló mentális és pszichológiai támogató eszközökre, lehetőségekre. 

Olyan – pszichológiai biztonságot nyújtó - kultúra kialakítása, ahol az érintett úgy érzi, megoszthatja a vele történteket, és mer segítséget kérni. Eggyel tovább lépve, akár olyan közösség, munkavállalói csoport létrehozásával, akik hasonló helyzetben vannak. 

Temetési szabadság és temetési segély

Magyarországon hozzátartozó halála esetén 2 nap munkaidő-kedvezmény, más néven temetési szabadság jár. Ezt a Munka törvénykönyve határozza meg. (Mt.2012. évi I. törvény 55. § (1) bekezdés b) pontja és a 69. § rendelkezései relevánsak.) Ez a rendkívüli szabadság a dolgozó éves alap- és pótszabadságába nem számít bele, és fizetett szabadságnak számít, így a munkavállalót ezalatt távolléti díj illeti meg. A munkavégzés alóli mentesülés közeli hozzátartozók halála esetén jár. A törvény szerint: 

• házastárs, élettárs

• egyenesági rokon (szülő, nagyszülő, gyermek, unoka)

• örökbefogadott, mostoha- vagy nevelt gyermek

• örökbefogadó, mostoha- vagy nevelőszülő

• testvér

A törvény nem határozza meg a szabadság felhasználásának határidejét, de általában a temetés körüli napokban szokták kivenni. Amennyiben egy évben a munkavállaló több hozzátartozója is elhalálozik, minden esetre tekintettel megilleti a két nap. A munkáltató kérheti a haláleset tényének igazolását. Továbbá a cég belső szabályzataiban és kollektív szerződésben is érdemes tájékozódni, hogy milyen szabályozás vonatkozik az adott vállalatnál a halálesetekre, mert a munkáltató, saját hatáskörben akár adhat több szabadságot vagy egyéb segítséget is. 

Ilyen segítség a temetési segély, amelyet a munkáltató adhat, ha a munkavállalóra nehezedő anyagi terheket is szeretné csökkenteni. A munkáltató a fent említett módon, saját szabályzatban vagy a kollektív szerződésben rendelkezhet a segély kifizetésének módjáról, annak összegéről és az eljárásrendről (kérelem, igazolás, benyújtás határideje stb.), ami a segélyhez kapcsolódik. 

A juttatás adómentes, amennyiben az elhunyt házastársának vagy egyenes ági rokonának juttatja a munkáltató, összege pedig nem meghatározott. Tehát a juttatás összege után sem a munkáltatónak, sem a munkavállalónak nem keletkezik adó- és járulékfizetési kötelezettsége. Fontos hangsúlyozni, hogy a temetési segély fizetése nem kötelező a munkáltató számára. 

A gyász nem csak közeli hozzátartozó, barát vagy személy elvesztése okozhat. Hasonló reakciókat válthat ki házi kedvenc, párkapcsolat, lakhatás, vagy a munkahelyen munkatárs távozása, átszervezés, munkakör átalakulása, így akár munkahelyi kapcsolat, közösség, rutinok elvesztése is. Utóbbiakról egy későbbi cikkünkben lesz szó.

Nyitókép Freepik

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek