kapubanner for mobile

Mentőápolóra támadt egy részeg férfi

Részeg férfi okozott nyolc napon túl gyógyuló sérülést egy mentőápolónak Szombathelyen; az ápoló akkor sérült meg, amikor a mentőautóba felvett ittas férfi rátámadt a járműben szállított betegre, s ő megpróbálta szétválasztani őket.

A mentősök egy tüdőgyulladás miatt kórházba utalt betegért mentek egy Szombathely környéki faluba. Visszafelé tartottak, amikor az egyik szombathelyi utcán fekvő férfihoz is riasztották őket. A láthatóan erősen ittas embert is felvették a mentőgépkocsiba, aki azonban szállítás közben rátámadt utastársára - mondta az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének orvos-igazgatója.

Az orvos-igazgató hozzátette: kollégáik teljesítették feladatukat, a támadót is kórházba szállították, mert a testén korábban szerzett jól látható sérülések voltak. Az Országos Mentőszolgálat azonban hivatalból rendőrségi feljelentést tett a mentőápolót ért súlyos bántalmazás miatt.

Leibinger Eszter, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatott, hogy az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek