Brutális támadás ázsiai vendégmunkások ellen – "olyan munkát végeztek, amit más nem vállalna"
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKét ázsiai vendégmunkást brutálisan bántalmaztak Romániában, egyikük súlyos állapotban van. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a vendéglátóipari munkáltatók szövetsége (HORA) is elítéli az ázsiai vendégmunkások bántalmazását. A HORA szerint a román vendéglátásban közel 60 ezer külföldi munkavállaló dolgozik, és sok vállalkozás nem tudna fennmaradni nélkülük.
Az RMDSZ nevében Kelemen Hunor szövetségi elnök ítélte el az elmúlt héten két ázsiai vendégmunkás ellen Bukarestben és Kolozsváron, román fiatalok által elkövetett bántalmazást.
Kelemen Hunor a Facebookon azt írta:
olyan embereket bántalmaztak, akik tisztességesen akarnak dolgozni, és olyan feladatokat látnak el, melyeket más nem vállal.
"Az erőszaknak nincs helye a társadalomban, és soha nem szabad szemet hunyni felette" - írta az RMDSZ elnöke. Hozzátette:
a felelősség nemcsak az elkövetőké, hanem azoké is, akik évek óta uszítanak a kisebbségi közösségek ellen, és próbálják elfogadhatóvá tenni az ellenséges légkört.
"Az AUR-tól és a szélsőséges politikusoktól a politikai osztálynak egyszer s mindenkorra el kell határolódnia" - írta Kelemen Hunor a többi párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR) utalva. "Ők a gyűlöletet képviselik. Nekünk a tiszteletet, a békés együttélést és a közösségeink építését kell képviselnünk" - tette hozzá.
A két ázsiai vendégmunkás bántalmazását a romániai vendéglátóipari munkáltatók szövetsége (HORA) is elítélte. Mint közölte, a romániai vendéglátásban minden hatodik alkalmazott külföldi, akik adóznak munkájuk után, és lehetővé teszik az iparág fennmaradását. Kifejtették: az erőszaknak nincs keresnivalója a modern társadalomban, a megtörtént esetek az egész iparágnak ártanak.
Közölték:
a romániai vendéglátóiparban a több mint 400 ezer alkalmazottból közel 60 ezer külföldi, akik hozzájárulnak az iparág, a vállalkozások stabilitásához. "Kiszámíthatóságra, egy biztonságos és méltányos környezetre van szükség minden alkalmazott számára, nemzetiségtől függetlenül"
- húzták alá.
Romániában augusztus 26-án Bukarestben és Kolozsváron is bántalmaztak egy-egy ázsiai vendégmunkást, a két eset független egymástól.
Kolozsváron egy bangladesi férfi futárként dolgozott, amikor egy 20 éves román fiatalember egy fadarabbal ütlegelte a fejét, hátát és alsó végtagjait. Az áldozat kórházban van, állapota válságos, a támadót a kolozsvári bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte. Ugyanezen a napon Bukarestben egy másik 20 éves román fiatal támadt rá egy szintén bangladesi vendégmunkásra, akit arcon ütött, és a támadást saját telefonjával rögzítette. A bukaresti elkövetőt a második kerületi bíróság szintén 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte.
A bukaresti eset rasszista indítékát Marian Godina brassói rendőr is megerősítette, aki a videófelvételt közzétette Facebook-oldalán. Godina egy héttel korábban bűnvádi feljelentést tett Dan Tanasa parlamenti képviselő, az AUR szóvivője ellen idegengyűlölő és rasszista uszítás miatt. Tanasa korábban arra biztatta követőit, hogy ne fogadják el küldeményüket ázsiai vagy afrikai futártól. Az országos diszkriminációellenes tanács hivatalból eljárást indított az ügyben.
A bukaresti incidens a támadó által készített videófelvétel szerint egyértelműen rasszista indíttatású volt - közölte Marian Godina, egy közösségi ügyekben gyakran állást foglaló, 650 ezer követővel rendelkező brassói rendőr a Facebook-oldalán.
Godina egy héttel korábban bejelentette, hogy idegengyűlölő és rasszista uszításért tett bűnvádi feljelentést Dan Tanasa parlamenti képviselő, a kormányoldal által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szóvivője ellen, amiért a politikus a Facebook-oldalán arra biztatta követőit, hogy ne fogadják el az általuk megrendelt küldeményt, ha azt nem egy román futár hozza ki, "ne bátorítsák a képesítés nélküli ázsiai és afrikai vendégmunkások importját".
A magyar közösségi jelképek nyilvános használata ellen is perek tucatjait indító AUR-szóvivő bevándorlóellenes megnyilvánulása ügyében az országos diszkriminációellenes tanács hivatalból indított eljárást.
Nem olcsóbb a külföldi vendégmunkások alkalmazása a magyarokhoz képest
- olvassa el korábbi cikkünk!
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?