Szolgálat közben halt meg a 38 éves magyar mentős
A férfit bajtársai próbálták meg újraéleszteni a helyszínen, de nem jártak sikerrel.
„Elhunyt Ecet Zsolt bajtársunk, a Pestlőrinci Mentőállomás és az Országos Mentőszolgálat emblematikus alakja. Hirtelen, fiatalon, igazságtalanul. Szolgálat közben veszítettük el őt” – számolt be róla hétfőn Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. Mint írják, Ecet Zsolt 2007 óta dolgozott a mentőknél mentőápolóként, majd gépkocsivezetőként. Bajtársai mindent megtettek a helyszínen, hogy újraélesszék a 38 éves férfit, de nem jártak sikerrel.
„Bár nap mint nap találkozunk veszteségekkel, ebből a fájdalomból most nem tudunk kisétálni. Egy hiány, amit nem lehet betölteni, csak továbbvinni. Zsolt emlékét, tartását, szeretetét – a közösségünk mélyén. Ecet Zsolt bajtársat az Országos Mentőszolgálat saját halottjának tekinti. Őszinte részvétünk a családjának, szeretteinek, barátainak és bajtársainknak”- olvasható a bejegyzésben.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?