Megjelent: 9 éve

Miért megy külföldre a magyar? - instabil munkahely, inkorrekt HR-esek

Az EU Work munkaerő-közvetítő nemrég rendezett "Nemzetközi Külügyi Állásbörzéjén" járt négy álláskereső, akik elmondják, miért próbálnának máshol szerencsét.

Instabil munkahely, inkorrekt HR-esek

Péter egy korábbi, nem túl korrekt elbocsátás és mostani munkahelyének bizonytalansága miatt szemezget a külföldi álláskínálatból. "Alkalmazott szakközgazdász voltam, de szűk négy éve pont beleestem a cégnél egy nagyobb elbocsátási hullámba. Nagyságrendileg körülbelül ezer helyre pályáztam, mire végre sikerült, ezt táblázatban még vezettem is magamnak. Ami még itthon nem szimpatikus, az a visszajelzések hiánya és a szerintem nem eléggé korrekt toborzás-kiválasztás. Rengeteg alkalommal kerültem be az utolsó, második vagy harmadik interjúkörbe. Ahol végül nem én lettem a befutó, de ez csak a visszajelzés hiányából lett világos, mert még egy e-mailre sem méltattak a cégek. Többek között ezért is néznék szét külföldön. Meg azért, mert úgy tűnt, a cégek már jóval az interjú előtt eldöntötték, ki lesz a befutó és a többi pályázó csak statisztának kellett nekik "- mondta el, hozzátéve, hogy mindezért még a pályamódosításra is kész. Ezért is érdekli, hogy külföldön milyen foglalkozások igazán kapósak.


A kultúra megismerése hajtja Nyugat felé



Ezzel szemben a huszonéves Ágnes - legalábbis egyelőre - jóval előnyösebb helyzetben van. Így a külföldi munkavállalás szándéka is vidámabb, ám banálisabb okokra vezethető vissza. "Hamarosan végzek a tanulmányaimmal a pszichológia szakon. Mindig nagyon érdekelt más népek viselkedése és az interkulturális kommunikáció, a különféle kultúrák találkozása. A külföldi munka így egyrészt szakmai érdeklődés - de tapasztalatszerzés is, ami meg nagyon jól jön majd a CV-mbe és az álláskeresésnél. Ágnest elsősorban a skóciai és a wales-i vendéglátóipari munkák foglalkoztatják az itteni álláskínálatból. "Felszolgálás, büfés kiszolgálás, szobalánykodás vagy bármilyen, hasonló munka jöhet. A kemény munkától sem félek. Az egyetem előtt elvégeztem egy vendéglátós sulit, így még gyakorlatom is van a területen"- jegyzi meg magabiztosan.


A szakmai fejlődés miatt menne Nyugatra az informatikus



Az informatikusként állást kereső Tibor már teljesen más nézőpontból tekint a témára. Informatikusként ugyan itthon sem érzi rossznak az álláspiacot és a lehetőségeket. Az viszont meggyőződése, hogy az állandóan hangsúlyozott "szakmai fejlődést" itthon egyáltalán nem lehet azon a színvonalon megvalósítani, mint Nyugat-Európában.

"Egy valóban nyugat-európai cégnél a biztosabb anyagi háttér miatt a szakmai fejlődési lehetőség sem csak szövegelés meg közhely. Itthon többnyire csak beszélnek arról a cégek, hogy ez mennyire fontos - de egy nyugat-európai vállalat tényleg fordít annyit a technológiai fejlesztésekre, az infrastuktúrára, hogy élesben, a vállalatnál naponta láthatod és ki is próbálhatod az újdonságokat. És nemcsak az interneten böngészgethetsz arról, hogy elvileg mit kellene tudnod." Ami szerinte szakmailag még inspirálja az informatikust, azok a külföldön általában 3-6-9 hónapra szóló, határozott idejű projektszerződések. Az amúgy sem rossz IT-s béreknél lényegesen magasabb fizetésekért. "Tragikusnak tartom, hogy a felsőoktatási intézményekben erről nem esik szó. Legalábbis amikor én jártam, sosem hallottam ezekről. A diákoknak szabályosan maguknak kell kinyomozniuk. Pedig egy határozott idejű IT-s projektben nemcsak a bérek magasabbak, de jókora lökést ad a szakmai fejlődésnek pár hónapig csak egy területre koncentrálni. Aztán a következő, ugyanilyen kihívás miatt továbbállni és megint újdonságot tanulni, újra, újra meg újra"-summáz.


Magyar középvezetőből angliai gyári munkás?



Az agrármérnök Andrást viszont jóval prózaibb okok - így az évek óta folyamatosan visszanyesett fizetések és a munkahelymegszűnés réme - taszigálják a külföldi munkavállalás irányában. "Jelenleg egy, a szakmámhoz közeli területtel foglalkozó cég munkatársa vagyok. Ahol arcpirítóan nyesik vissza évek óta a fizetéseket. Én például középvezetői pozícióból és bérszintről zuhantam egy hatalmasat, de mostanában már a leépítés is beszédtéma. A németet hosszas évek munkájával sem tudták a fejembe verni. Angolból viszont jó vagyok, erős középfokon bírom. Így leginkább valamilyen angliai, gyári munkát tartok elképzelhetőnek. És ha megvan, azonnal lépek."

Takács Gabriella
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk