Mik a követelmények egy óceánjáró fedélzetén?
Világot látni még akkor is kalandos vállalkozás, ha az utat nem szemlélődéssel, hanem kemény munkával kell eltölteni. Sok fiatalt ezért vonzanak az óceánjáró úszó szállodák kiszolgáló személyzetet kereső hirdetései.
Komoly feltételrendszer
A kaposvári Neményi Balázs nyolc hónapos szerződése lejártával, egy újabb turnus vállalása előtt tölti "szabadságát" itthon. Háromféle szakképesítéssel - élelmiszeripari, környezetvédelmi és műszaki végzettséggel, biztos állás hiányában - gondolta úgy, hogy nekivág a világnak, azzal a reménnyel, hogy a hajón sikerrel végzett munka jó referenciát jelent majd a további karrierépítéshez is. A nyelvi, kommunikációs és pszichológiai alkalmasság kiszűrése után angol nyelvi kurzusok, tréning és szakmai képzés következett, majd a sikeresen záróvizsgázó mintegy félszáz munkavállalót több luxushajóra osztották el - meséli a 28 éves fiatalember.
Sokan kiesnek a rostán már az alkalmasság vizsgálatakor, hiszen a több hónapos óceánjáró munka pszichikailag, fizikailag is próbára teszi a szervezetet. Fontos szerep jut a kapcsolatteremtő készségnek, mivel számos nemzet több tízezer utasával kell megfelelően kommunikálni. A felszolgálónak jelentkezett Balázs állása a legjobban fizető munkakörök közé tartozik, noha a hatalmas úszó szállodában számos szakma képviselője talál munkát, a masszőrtől a takarítón át az informatikusig.
Az esetünkben közepes méretűnek tekinthető hajó 18 szintjén mintegy 3200 utas töltheti egy turnusban a 10-12 napos vakációt, és valódi szállodai ellátással, jakuzzikkal, éttermekkel, bárokkal, edzőtermekkel felszerelten szelik a tengereket, amíg a következő célállomást el nem érik. Az óceánjárók azt a fajta turizmust kínálják, hogy a világ több pontján megismertetik a vendégekkel a tájakat, városokat. Az európai túrán a Velencéből induló csoport tagjai Görögország, Törökország szépségei mellett az olasz és francia Riviéra és Spanyolország partszakaszát is megcsodálhatják. Az amerikai út Barcelonából indul, húsznapi hajózás után a Bahamák, Kuba, Hawai, Miami, Mexikó látványosságaival ismerkedhetnek, melyeket - ha éppen szabadidejük engedi - a személyzet tagjai is körbejárhatnak.
Nagy a nyomás
A változatos világlátás így ellensúlyozhatja azt az embert próbáló nyomást, melyet a folyamatos, napi 12 órai munka, valamint a néha húsz napon át tartó bezártság okozhat a hatalmas fémszerkezetben, a luxushajóban, ahonnan visszaút nincsen - magyarázza Neményi Balázs. Akik a szerződésben aláírt hónapokat bármilyen indokkal meg akarják szakítani, Európában még egyszerűbben megtehetik, de Amerikából már meggondolandó lenne az ezer dolláros útiköltséget is vállalva hazautazni. Mindig akadnak, akik feladják idő előtt, mások viszont - akár öt-tíz éve már - kisebb megszakításokkal úgy térnek vissza a hajókra, hogy állandó munkahelyüknek tekintik őket.
Hogy ki miként bírja lelkileg a speciális munkát, az Balázs szerint a fejben dől el; ha erős az elhatározás, mentálisan egészségesek maradnak, és tisztes pénzt kereshetnek a munkavállalók. Amely összeg nemcsak az ázsiai személyzet számára jelent kitörést, hanem a magyaroknak is - legalábbis az euró hazai bevezetéséig. Az amerikai 10 napos, ám keményebb munkáért ugyan némileg kevesebbet fizetett a cég, mint az európai túráért, de átlagosan így is a kezdetben ígért havi nettó 300-350 ezer forint vándorolt a zsebbe.
Az angol alapkövetelmény
De milyen beruházással jár kezdetben a hajós munka elnyerése? Az angol nyelvi tanfolyamok, a szakmai felkészítés és a vizsgák, valamint a munkaadó cég közvetítői, szervezői díja összesen mintegy 230 ezer forintba kerül. Tanácsos itthon megvásárolni a kötelező színű cipőt, zoknit, egyéb ruházati terméket. A "hajózók" egymás közt "speciális légiónak" hívják a luxushajón nyolc hónapig egyhuzamban, egy zárt, ugyanakkor folyton változó környezetben végzett munkát. A 3 és fél ezer vendéget kiszolgáló, mintegy 1200 főnyi személyzet éjjel-nappal készenlétben áll, műszakonként változó időtartamban. A nemzetközi csapatban általános elvárás, hogy egységesen angolul beszéljenek egymás között is, néha azonban bábeli a zűrzavar a spanyol, olasz, thaiföldi és egyéb szófoszlányok rengetegében.
Átformálja a lelket
S hogy épülhet-e a speciális kiképzés során a munkavállaló? Balázs szerint a hosszú hónapok személyiségében és fizikumában erősebb, széles világlátású, alaposabb nyelvismerettel és szakmaisággal bíró embert faragnak a katonaságot többnyire csak hírből ismerő fiatalokból. Maga is tervezi, hogy rövidesen újabb, hat hónapos útra jelentkezik, referenciái készen állnak. A hajóút végén ugyanis mindenkiről részletes véleményt, osztályzatokat adott a cég menedzsmentje, értékelve az emberi és szakmai hozzáállást is.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 1 hónapja
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?