Milliárdos technológiai fejlesztés egy szolnoki cégnél
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÖsszesen egymilliárd forintot meghaladó technológiai fejlesztés-sorozat zárult le a rétegelt lemez előállításával foglalkozó Derula Gyártó és Kereskedelmi Kft. szolnoki üzemében - közölte az olasz tulajdonú üzem gazdasági vezetője.
Szabó Noémi elmondta: a projekt megvalósítását jelentős részben a 2008 végén kirobbant pénzügyi, gazdasági és strukturális válság tette szükségessé. A fejlesztés új épületet nem igényelt, a társaság meglévő infrastrukturális adottságai, gyártócsarnokai lehetővé tették a termelési technológia bővítését, illetve korszerűsítését - tette hozzá.
A 2010 júniusában kezdődött és a közelmúltban lezárult, 1 milliárd forintot meghaladó értékű beruházás-sorozat célja a versenyképesség javítása és piacbővítés volt. A fejlesztésre fordított pénzből több mint 300 millió forintot vissza nem térítendő uniós támogatásként nyert el a vállalat a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázatán.
A gazdasági vezető hangsúlyozta: a több lépcsőben végrehajtott beruházás hatása már a cég eredményességének javulásában és a foglalkoztatotti létszám növekedésében is lemérhető. A szolnoki üzem nettó árbevétele a 2009-es 2 milliárd 580 millió forintról 2011-ben 4 milliárd 475 millió forintra nőtt.
Ez idő alatt a társaság közel hetven új munkahelyet is teremtett, dolgozóinak átlagos létszáma 168-ról 236-ra emelkedett húzta alá Szabó Noémi.
A Derula Gyártó és Kereskedelmi Kft. a bútoriparban, valamint a parketta- és lakókocsigyártók számára értékesíti Szolnokon készült termékeit, amelyeket többek között francia, német, holland, olasz, osztrák és román piacra exportál. A társaság a tíz legnagyobb cég egyikének számít az európai rétegeltlemez-gyártók között.
Enrico Bonzano, a Derula Kft. olasz tulajdonosa korábban egy sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: néhány éven belül szeretnék legalább megkétszerezni a cég 2011-es gyártókapacitását, illetve az általuk művelt 1500 hektár magyarországi erdőterület megduplázásával megteremteni a biztonságos alapanyag-ellátás feltételeit. Az ültetvények kezelése így további két-háromszáz ember számára biztosítana álláslehetőséget.
Az üzletember hangsúlyozta: a terveikben szereplő 3000 hektárnyi erdővel gazdálkodva a társaság alapanyag-szükségletének nagyjából egyharmadát biztosítaná, ám ez már elegendő puffert jelentene a piaci beszerzés nehézségeinek áthidalására.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?