Milyen lesz a digitális HR 2013-14-ben? A kikristályosodott trendek
Számos tanulmány született már a közösségi média HR-célú felhasználásáról, de azt csak kevesen gondolták, hogy megingathatja az állásportálok toborzási funkcióját. Nos, ez - és még sok minden más - következett be 2012 végére a tengerentúlon.
A HR szakmai feladataiban, például a toborzás-kiválasztásban az egyik legnagyobb probléma a technológiai fejlődés felgyorsulásának azonos ütemben történő lekövetése. A növekvő számú jelentkezéseket sokszor csak nagy időveszteséggel lehetet feldolgozni. A döntéshozók azzal próbálták növelni a kiválasztás hatékonyságát, hogy a közösségi médiához fordultak: ajánlások után néztek, a pályázó közösségi hálóján keresztül, "leellenőrizték" a jelölt valós személyiségét, motivációját, azaz azokat az információkat gyűjtötték így be, amit az önéletrajz alapján nem kaptak meg.
A kialakult, kutatásokkal alátámasztott helyzetből adódóan a toborzás fejlődésének technológiai trendjei előreláthatóan a következő 3 irányban fognak elmozdulni 2013-14-ben:
Az új, interaktív kommunikációt biztosító álláskeresői felületek
Kialakulásuk a minőségi és interaktív adatközlésre vezethető vissza. A jelöltek egyre tudatosabb márkaépítésbe fogtak ezeken a felületeken (personal branding). A motiváltságukat mindennél jobban közvetíteni kívánják, amit az új multimédiás eszközöket felvonultató (videós bemutatkozás, videós interjú) pályázási lehetőségek megfelelően biztosítanak számukra.
Ezzel párhuzamosan a magas szintű online jelenlét miatt új mérőszámok jelentek meg a digitális toborzás területén, mint amilyen a Klout pontszám, ami a közösségimédia-tevékenységek alapján generált befolyásolási képesség mérőszáma, és a személyesmárka-építés online tevékenységeit visszaigazoló sikeresség pontszáma.
Online jelöltértékelési rendszerek megjelenése
A megjelenésüket egyetlen cél generálta, mégpedig a nagyszámú beáramló pályázat hatékony kiválasztása. Ez megoldást ad a pályázatok pontos és gyors, teljesítmény-alapú feldolgozására. A jelöltértékelési rendszer a követezőképpen definiálható: "olyan automatizált pályázói kiválasztási rendszer, ami a követelményeknek megfelelően előzetesen, flexibilisen összeállítható kiválasztási folyamatot tartalmaz, a pályázókat, szűri, méri, értékeli, kommunikál velük, és a pályázói személyiségét közvetíti a kiválasztási specialista felé."
A jelöltértékelési rendszerek kialakításában tapasztalt HR-esek vettek részt, így valósan leképezett keresési-kiválasztási problémákra nyújt magas szintű online megoldást. A rendszer alkalmazásával drasztikus erőforrás-megtakarítások érhetőek el már a kiválasztás első szakaszában.
Ha többet szeretne tudni az új álláskeresési felületek előretöréséről, a web2.0 alapú HR-ről, és a jelöltértékelő rendszerekről, azaz mindarról, ami az elkövetkező 2 év online HR tevékenységét és benne az Ön szakmai mindennapjait alakíthatja, akkor jelentkezzen a CV&More és a HR Portál által közösen szervezett "Digitális HR Trendek" szakmai napra, ahol megismerheti a legfontosabb, az Ön munkateljesítményét növelő új online HR megoldásokat. A szakmai napon való részvétel HR területen dolgozók számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Kattintson a jelentkezéshez!
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?