Minden idők legjobb évét zárta az Audi Magyarországon
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Audi győri telephelyén mintegy kétmillió motor készült 2014-ben, több mint 135 ezer autót gyártottak, kilencszázzal nőtt a foglalkoztatottak létszáma, ezzel minden idők legsikeresebb évét zárta a vállalat Magyarországon - közölte az Audi Hungaria Motor Kft.
A közlemény szerint a vállalat az elmúlt évek pozitív fejlődéséhez hasonlóan továbbra is folytatja növekedését: 2013-hoz képest mintegy 50 ezerrel több motort gyártottak, a járműgyártás 45 ezerről több mint háromszorosára emelkedett, emellett 10 400-ról 11 300-ra nőtt a foglalkoztatottak száma.
A vállalatnál jelenleg több mint négyezren dolgoznak a járműgyártásban, amelynek éves kapacitása mintegy 160 ezer jármű gyártását teszi lehetővé.
Thomas Faustmann igazgató elmondta, hogy dinamikusan bővült a motor- és járműgyártás, amely a vállalat "következetes stratégiája megvalósításának, valamint a magasan motivált és kiválóan képzett munkatársak munkájának eredménye".
A győri székhelyű vállalat az Audi-konszern tagja, az Audi- és Volkswagen-konszern központi motorszállítója. Győrben gyártják az Audi A3 Limousine, az A3 Cabriolet és az Audi TT Coupé és Audi TT Roadster modelleket.
A motorgyártás és járműszerelde 2013-ban Győrben teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyárrá bővült: présüzem, karosszériaüzem, lakkozó, járműszerelde épült. A vállalat több mint 900 millió eurót fordított az új járműgyártásba és háromezer új munkahelyet hozott létre.
Az Audi Hungaria évek óta Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata, 2013-ban 1738,8 milliárd forintos nettó árbevétele volt, emellett az ország legnagyobb exportőreinek egyike.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?