Minden megállt egy napra Görögországban
Egész napos sztrájk bénította meg Görögországot szerdán, a fővárosban leállt a tömegközlekedés, országszerte akadozott a vasúti közlekedés, leálltak a szigetek közötti kompjáratok.
A szerdai megmozdulást a magánszektor dolgozóit képviselő GSEE szakszervezeti tömörülés szervezte. Athénban egyszerre két nagy tömegfelvonulást tartottak. A parlament elé vonulók az adóemelések leállítását, a nyugdíjak emelését és a havi minimálbér visszaállítását követelték a válság előtti 751 euróra a jelenlegi 580 euróról.
Kedden az újságírók tartottak 24 órás munkabeszüntetést Görögországban. Emiatt kedden nem készültek hírműsorok, és szerdán, az általános sztrájk napján nem jelentek meg a nyomtatott lapok. A szerdán megfogalmazott követeléseket a 2015-ös választási győzelme előtt a kormányzó, baloldali Sziriza meg is ígérte, mivel azonban Görögország gazdasági válsága tovább mélyült, és kis híján kiesett az eurózónából, kénytelen volt visszavonni ígéreteinek nagy részét, és folytatni a korábbi kormányok által megkezdett takarékossági intézkedések végrehajtását.
Görögország a válság 2010-es kirobbanása után éveken át nemzetközi hitelezői támogatással működött. Az utolsó, harmadik mentőprogramot idén augusztus 20-án zárták le. Az ország összesen 275 milliárd euró pénzügyi támogatást kapott nemzetközi hitelezőitől, cserébe szigorú költségvetési takarékossági programot, megszorító intézkedéseket kellett végrehajtania.
mti