kapubanner for mobile

"Minimum demonstráció lesz", ha eltörlik a korkedvezményes nyugdíjat

Minimum demonstrációra kell számítani, de az európai fórumokra is kiviszik ügyüket a szakszervezetek, ha a mostani elképzelések szerint változtatja meg a kormány a nyugdíjszabályokat, azaz eltörli a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét - mondta a Duna Televízióban Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke és Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

A két vezető továbbra is indokoltnak látja a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét a rendvédelmi dolgozóknál, ugyanakkor cáfolták, hogy tömegesen mennének nyugdíjba negyvenévesen a rendvédelmisek. Mindenesetre úgy látják: a szabályok szigorításából, a korkedvezményes nyugdíj eltörléséből az általuk képviselt területen majd csak húsz-huszonöt év múlva láthat hasznot az államkassza, mert az állomány rendkívül fiatal, a szigorításból tehát számottevő bevétel most nem keletkezik.

Az adatok szerint ma 2,9 millió a nyugdíjas, ebből a korkedvezményes nyugdíjasok száma közel tizenötezer fő - beleértve a bányászokat, színészeket, vegyipari dolgozókat is - tette hozzá Holecz Gábor. Saját szervezetüknél, a Vám- és Pénzügyőrségnél is fiatal az állomány, száz-kétszáz fő vonulhatna szolgálati nyugdíjba, ez pedig jelentős megtakarítást nem jelent az államnak - tette hozzá.

Nem igaz, hogy a keresetnél magasabb lenne a nyugdíj

A jelenlegi szabályozás szerint a nyugdíjba vonulónak nem lehet több a nyugdíja a legutolsó havi illetményénél - tehát a politika részéről "kijött" hamis információ az, hogy a korkedvezményes nyugdíjasoknak több a nyugdíjuk, mint a keresetük volt. "Régebben előfordulhatott ilyesmi, de jelenleg szó nincs erről" - szögezte le Árok Antal.

Holecz Gábor arra is felhívta a figyelmet: túldimenzionált a kommunikációban a negyven évesen nyugdíjba vonulók példáinak felemlegetése. "Alapesetben huszonöt év szolgálati viszony és minimálisan ötven éves életkor kell a nyugdíjba vonuláshoz. Az irányadó jogszabály pedig azt mondja, hogy az öregségi nyugdíjnál öt évvel fiatalabban mehetnek el nyugdíjba a hivatásos állományú tagok" - hangzott a beszélgetésben.

Elhasználódnak a rendvédelmisek

Ötven év felett mind fizikálisan, mind mentálisan elhasználódnak az emberek - így indokolta a korkedvezményes nyugdíj szükségességét a rendvédelmi dolgozók esetében Árok Antal. "Fizikálisan még bírhatja pár évig, sokáig nyilván nem. Azonban azok a behatások, amelyek egy-egy káresetnél érik például a tűzoltókat - amikor egy gyerek ott hall meg a kezei között, vagy felrobban mellette egy gázpalack, vagy összeégett embert hoz ki - lelkileg megviselik az embert" - hangoztatta a szakszervezeti vezető.

A vámosok esetében a határszolgálat, a tizenkét órás váltószolgálat, a vezényelhetőség az ország bármely pontjára, az intézkedési és fegyverhasználati kötelezettség - ezek indokolják a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét Holecz Gábor szerint.

Csak az újakra vonatkozzanak az új szabályok

A szakszervezetek jelenlegi koncepciója, hogy aki jelenleg a rendszerben van, aki a mostani szolgálati törvény szerint vállalta a szolgálatot, az a mostani szabályok szerint mehessen majd nyugdíjba, rá ne vonatkozzanak az új feltételek. "A kormány küzd azért, hogy a bankok részéről ne lehessen egyoldalúan szerződést módosítani. Eközben a hozzá hű emberekkel szemben az állam egyoldalúan szeretne szerződést módosítani" - hangoztatta kifogását Árok Kornél.

Az új belépők számára is meg kell majd határozni azokat a munkaköröket, beosztásokat, amelyekből továbbra is korkedvezményesen mehetnének nyugdíjba a dolgozók - tette hozzá Holecz Gábor, a rendszerben lévőkre azonban nem szabadna megváltoztatni a szabályozást.

Már eddig is szigorodtak a szabályok

Holecz szerint egyébként ez az "utolsó jog", amit a kormányzat most elvenni készül a rendvédelmi testületek dolgozóitól. "Az előző kormányzat már megvonta az érintett kör kedvezményes táppénz lehetőségét, ha nem szolgálattal összefüggő az egészségkárosodás. Nyugdíjba vonulni sem olyan könnyű korkedvezménnyel, hiszen a dolgozó számára fel kell ajánlani egy civil beosztást átszervezés vagy létszámcsökkentés esetén. Ha ezt nem fogadja el alapos indok nélkül, akkor a nyugdíjának már csak kilencven százaléka folyósítható - magyarázta a vám- és pénzügyőrök szakszervezeti vezetője.

Holecz Gábor úgy látja: nem szigorítani kellene a feltételeket, hanem valamiképpen ösztönözni a dolgozókat a rendszerben maradásra. Az előző kormányzat részéről volt erre - sikertelen - próbálkozás, az ún. hűségpénz bevezetése a huszonöt év szakmai tapasztalattal rendelkező kollégák számára a célból, hogy azok ne vonuljanak nyugdíjba.

Demonstrálnak és uniós fórumokhoz fordulnak

Jó eséllyel lesz demonstráció, ha a jelenlegi elképzelések mentén módosulnak a nyugdíjszabályok - mondta kérdésre válaszolva Árok Kornél. Ezen túl hajlandók európai uniós fórumokra is kivinni az ügyet, mivel ez nemcsak a rendvédelmi dolgozók érdekeit védi, hanem a magyar állampolgárokét is - hangoztatta. Holecz Gábor szerint a demonstárció a minimum - ezen túl minden, törvényes nyomásgyakorlást is bevetnek majd a kormányzattal szemben, ha szükségessé válik - hangzott a beszélgetésben.




  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk