Mit ír alá a hallgató beiratkozáskor?
A felsőoktatási intézménybe felvett hallgatók felelősségteljes döntést hoznak beiratkozásukkor: nyilatkozatot vagy képzési szerződést írnak alá attól függően, milyen finanszírozási formában tanulnak, írja az edupress hírlevele.
Azoknak a hallgatóknak, akik állami ösztöndíjban részesülnek, idén szeptemberben hallgatói szerződés helyett nyilatkozatot kell aláírniuk a képzés feltételeinek vállalásáról, így a későbbi magyarországi munkavállalásról. Azok pedig, aki részösztöndíjas vagy önköltséges formában fognak tanulni szeptembertől, hallgatói képzési szerződést kell kötniük felsőoktatási intézményükkel. Mit is kell tudniuk ezzel kapcsolatban a hallgatóknak?
A kormány és a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevői közötti megállapodás értelmében a hallgatói szerződést felváltotta a hallgatói nyilatkozat, melyről május 21-én a parlamentben hivatalosan is döntöttek, elfogadták a felsőoktatási törvény ezt érintő módosítását.
A korábban hallgatói szerződésként említett kötelezettség megkívánta volna az állami támogatással tanulóktól, hogy képzési idejük kétszeresén át dolgozzanak Magyarországon. A hallgatói szerződést 2013. június 1-jéig a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgatóval kellett megkötni, a másik szerződő fél az Oktatási Hivatal volt.
Új forma: a hallgatói nyilatkozat
A május végi döntés következtében azonban a hallgatói szerződést felváltotta a nyilatkozat, amely már kedvezőbb feltételeket szab az állami ösztöndíjban részesülő hallgatóknak: a munkavégzés időminimumát a felére csökkentették, tehát a végzés után 20 éven belül annyi időt kell itthon tölteniük munkavégzéssel, amennyi időn keresztül állami ösztöndíjat kaptak. Erről a hallgatóknak a beiratkozáskor kell nyilatkozniuk.
Fontos tudni, hogy azon hallgatók esetében is, akik már a módosítás hatályba lépését megelőzően megkötötték a hallgatói szerződést, az újabb - a hallgatói nyilatkozatra vonatkozó - szabályokat.
Képzési szerződés az önköltséges hallgatóknak
Azokkal a hallgatóknak, akik önköltséges képzésben tanulnak, hallgatói képzési szerződést köt a felsőoktatási intézmény.
A hallgatói képzési szerződés tartalmazza a képzés megnevezését, az önköltség összegét, illetve a rendelkezést arról, hogy az összeg a képzésre tekintettel fennálló hallgatói jogviszony ideje alatt egyoldalúan nem módosítható.
Amennyiben az állami és magánfinanszírozás keveredik, vagyis állami részösztöndíjas képzés esetén az állam csak a felét fizeti ki a képzési költségnek, a másik részt a hallgató önköltségként fizeti meg, vagyis vele hallgatói képzési szerződést kell kötnie a felsőoktatási intézménynek.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek