"Mit kíván a magyar dolgozó" - demonstrációra készülnek a szakszervezetek
Közös demonstrációt tart május elsején az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Budapesten.
Pataky Péter, az MSZOSZ, Székely Tamás, az Autonómok, és Varga László, a SZEF elnöke is kiemelte: a munka ünnepe alkalmából összeállítottak egy 12 pontból álló listát arról, mit szeretnének a magyar munkavállalók.
Az MSZOSZ elnöke kiemelte: sokszor elfelejtődik, hogy május elseje a munka, a munkát végző, a munkájából élő ember ünnepe, márpedig Magyarországon több millió ilyen ember van, akikről kevés szó esik. Május elsején foglalkozni kell az ő problémáikkal, ezért állítottak össze a konföderációk a 12 pontos követeléslistát "Mit kíván a magyar dolgozó" címmel. Pataky Péter szerint a magyar munkavállalók munkát, kenyeret és demokráciát szeretnének.
A munka kapcsán kifejtette, hogy annak nincs becsülete, a munkahelyeken bizonytalanság van, az emberek félnek, "így minden szélsőség megjelenik, amit a munkavállalók ellen el lehet követni". Példaként említette a jogalkotást, a munkáltatói, vezetői stílust, valamint azt az általános "mondást", hogy "ha valami nem tetszik, akkor hétfőn már nem kell bejönni". Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkanélküliek száma nő, a valódi munkaviszonyok száma csökken, megjelennek a sokkal bizonytalanabb foglalkoztatási formák, amelyek nem biztosítják a munkavállalóknak a kiszámítható, biztos megélhetést.
Szólt arról is, hogy a teljesítményhez képest a magyar munkabérek elmaradnak az európaiaktól, bár gond van a versenyképességgel, de a versenyképesség hiányának Pataki Péter szerint nem a magas munkabér az oka.
Székely Tamás, az Autonómok elnöke elmondta: a kenyér, mint második fontos jelszó, a kiszámíthatóságot is jelenti. A munkavállalók tisztességes és fenntartható nyugdíjrendszert szeretnének, valamint kiszámíthatóságot a jogszabályok tekintetében.
Szerinte a rezsicsökkentéssel sok munkahely került veszélybe, de ezzel a kormány nem foglalkozik. A tavaly életbe lépett, új munka törvénykönyvében is számos olyan elem van, amely a munkavállalók "további pozícióvesztését" okozta, és hiányzik a kiszámíthatóság a kollektív szerződésekben, a munkaidő beosztásában, vagy a távolléti díj szabályozásában - hangsúlyozta Székely Tamás.
Varga László, a SZEF elnöke a harmadik jelszó, a demokrácia kapcsán a párbeszéd és az egyeztetés fontosságát hangsúlyozta. Kifejtette: a munka világát alapvetően befolyásoló szabályozásokat a kormány a szakszervezetekkel való érdemi egyeztetés nélkül fogadott el. Példaként említette a köztisztviselők bizalomvesztés miatti elbocsátását vagy szolgálati nyugdíjak "felrúgását".
Pataky Péter kérdésre válaszolva elmondta: a szakszervezeteknek az emberek érdekeit kell megjeleníteniük, a szakszervezeteknek nem pártok, érték- és programalapon működhetnek együtt politikai erőkkel.
Varga László kifejtette, hogy a 12 pontnak is része, hogy "a szakszervezetek szabadon bocsáttassanak, a párpolitika engedje szabadon azokat". A kormánnyal szeretnének tárgyalni és megállapodni a megfelelő fórumokon, emellett minden demokratikus erővel hajlandóak tárgyalni, de nem azért, hogy szövetséget kössenek, hanem hogy ők is formálni, alakítani, véleményükkel építeni tudják a pártok programjait.
Pataky Péter szintén kérdésre válaszolva a szakszervezeti együttműködés kapcsán kifejtette: dolgoznak azon, a folyamat sok lépcsőből áll. Kifejtette: a 3 szövetségnek összesen több mint 60 tagszervezete van, és közös döntés kell arról, hogy milyen formában valósítsák meg az együttműködést.
Kiemelte: az a céljuk, hogy a szakszervezetek a politikai hatalom és a munkáltatók számára is megkerülhetetlenek legyenek.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Újraválasztotta elnökét a Felnőttképzők Szövetsége 2 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hónapja
- Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról 3 hónapja
- Luxuskarácsony az állami szektorban: 52 ezres ajándékcsomagot kaptak a dolgozók 3 hónapja
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 4 hónapja
- Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács 4 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 4 hónapja
- Együttműködési megállapodást kötött az SZTE és a BYD 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?