Modern kori rabszolgaság
Jól jövedelmező állások ígéretével csalt Nagy-Britanniába hajléktalanokat és munkanélkülieket két magyar férfi, akiket embercsempészetért néhány hete börtönre ítéltek Angliában.
O. Jánost és I. Ferencet néhány hete öt, illetve három év börtönre ítélték Angliában, tíz hónapig tartó rendőrségi felderítő művelet eredményeként. Erről az esetről írt részletes riportot a The Sunday Telegraph.
Az embercsempészek mindegyik áldozata magyar volt, sokan közülük hajléktalanok és földönfutók, akiket magas javadalmazással járó állások ígéretével csaltak Angliába, ám érkezésük után nem egyszer napi 20 órát dolgoztatták őket heti 10 fontos (kevesebb mint 3800 forintos) bérezésért. Előfordult, hogy egy kétszobás lakásban 42 magyar munkavállaló lakott, de nem mertek elmenekülni, mert a két embercsempész brutális megtorlással fenyegette őket.
Egy nő egyenesen az életét féltette, mert miután elvesztette állását, hallotta, amint O. János kijelentette, hogy meg fogják őt ölni. A két embercsempész hivatalosan munkaközvetítőként tevékenykedett, és brit luxusáruház-hálózatoknak beszállító cégekhez is kihelyeztek általuk Angliába csalt embereket. A munkások bankkártyáit azonban elvették, bérüket ellopták és Magyarországra utalták haza saját maguknak.
Az egyik ilyen cég, amely a Next áruházláncnak gyártott ágyakat, a Nextnek küldött átiratában elismerte, hogy O. János által közvetített munkások is dolgoztak nála, akiket O. János arra kényszerített, hogy adják át neki bérüket. A cég jogi képviselője szerint a beszállító vállalat nem tudott e kizsákmányoló módszerekről.
A brit kormány a következő egy év törvényjavaslatai között terjeszti be az újkori rabszolgaság elleni fellépést biztosító tervezetet a parlament elé. Az új törvény kötelezné a brit vállalatokat annak folyamatos ellenőrzésére, hogy beszállítóik nem alkalmaznak munkaközvetítőik által rabszolgasorban tartott munkavállalókat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?