kapubanner for mobile

Módosította a Munka törvénykönyvét az Ab

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Alkotmányellenes a Munka törvénykönyvéről (Mt.) szóló 1992. évi XXII. törvény 175. paragrafusának két bekezdése, ezért azokat 2009. december 31-i hatállyal megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) - írja a Napi Gazdaság.

Az Ab által megsemmisített szabály alapján a legfeljebb tíz főfoglalkozású munkavállalót foglalkoztató magánszemély munkáltató a munkavállalónak okozott kárért (szemben a munkáltató objektív kárfelelősségével) csupán vétkessége esetén felel. Az Ab szerint a foglalkoztatotti létszám ugyan bizonyos szempontból mutatja a munkáltató gazdasági erejét, önmagában azonban ennek alapján a munkáltató gazdasági helyzete, teljesítőképessége, pénzügyi helyzete nem ítélhető meg; ebből eredően nem függ a munkáltató cégformájától fizető- vagy teljesítőképessége.

Az Ab továbbá azzal is indokolja a döntést, hogy a magánmunkáltató fogalma ("maszek") alighanem a szocialista jogból maradt fenn, ahol a magánmunkáltató alkalmazotti létszáma korlátozva volt. A bírók szerint mára azonban már nincs ésszerű alkotmányos indoka a munkáltatók közötti különbségtételnek. A testület határozata szerint a megsemmisítés év végi időpontja kellő időt biztosít a munkáltatók számára a megváltozott jogi helyzethez való alkalmazkodásra.

Napi Gazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek