kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Módosulhat a felsőoktatási törvény - átalakuló ösztöndíj-juttatások

Tanulmányi ösztöndíjban a felsőoktatási intézmény teljes idejű képzésben részt vevő hallgatóinak legfeljebb 35 százaléka részesülhetne a jövőben oly módon, hogy az egyes hallgatóknak megállapított tanulmányi ösztöndíj havi összegének el kell érnie a hallgatói normatíva 5 százalékának megfelelő összeget - többek között ezt tartalmazza a felsőoktatási törvény módosításának MTI birtokába került tervezete.

A javaslat kitér arra is, hogy a költségvetés alapján az állami ösztöndíjas és részösztöndíjas hallgatók juttatásaira 30 milliárd forint áll majd rendelkezésre, a kiemelt felsőoktatási intézményeket pedig 10 milliárd forintos kerettel támogatnák.

A javaslat szerint a tanulmányi ösztöndíj odaítélésekor - az abban részesülők körének és számának meghatározásakor - biztosítani kell, hogy az azonos vagy hasonló tanulmányi kötelezettség alapján elért eredmények összemérhetőek és az így megállapított ösztöndíjak azonos mértékűek legyenek. A rendszeres szociális ösztöndíj havi összegének mértéke nem lehet alacsonyabb, mint az éves hallgatói normatíva 10 százaléka, amennyiben a hallgató - nem a részképzés idejére adományozott - ösztöndíjban részesül.

Az októberi keltezésű, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Navracsics Tibor közigazgatási miniszter által jegyzett anyag a törvény módosítását azzal indokolja, hogy 2012. december 31-ig az éves költségvetési törvények határozzák meg a hallgatói juttatások esetében a jogosultságot, és az egyes juttatások normatíváit. A 2013. évi költségvetési tervezet azonban már nem tartalmazza a hallgatói juttatások szabályozását, és a 2012. szeptember 1-jétől hatályos törvényben a felsőoktatás finanszírozásának szabályai nem tesznek eleget az alaptörvény követelményeinek. A javaslat összegszerűen részletezi a normatívák tervezett összegét is, amelyek nem változnak az előző évhez képest.

A módosítással szeretnék megteremteni a felsőoktatási intézmények támogatásánál a mostani háromelemű - képzési, tudományos célú és fenntartói - normatív finanszírozás 2013. évi változásainak törvényi alapjait. A nem nyilvános javaslat alapján a 2012. szeptember 1-je előtt felvett, és tanulmányaikat folytató államilag támogatott hallgatók után - kifutó rendszerben - a képzési normatívákhoz hasonló összegű támogatást kell biztosítani.

A 2012 szeptemberétől a magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgatók esetében az önköltség összegéhez igazodó képzési költségtámogatás - felmenő rendszerben - az éves intézménytámogatás 50-70 százalékát kitevő része.

A kiválósági címekre a felsőoktatási intézmények az éves intézménytámogatás mintegy 8-10 százalékát pályázati úton nyerhetik el. A fennmaradó - 15-20 százaléknyi - költségvetési támogatás az intézményi tudományos, a fejlesztési, kulturális és speciális feladatellátás finanszírozására szolgál.

A dokumentum rögzíti, hogy a hallgatói juttatásoknál a szociális és tanulmányi ösztöndíjak forrásaként a hallgatói normatívát, a doktori képzésben részt vevők normatíváját, a köztársasági ösztöndíjasok normatíváját, a kollégiumi-diákotthoni és lakhatási támogatások normatíváit, valamint a tankönyv, jegyzettámogatás, a sport- és kulturális tevékenység normatíváját a felsőoktatási törvényben határozzák meg.

A forrásfedezet az állami, az egyházi és alapítványi intézményekben tanuló, államilag támogatott és az idei felvételi eljárásban felvett magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgatók részére, a 2013. évi költségvetés tervezetében rögzített mintegy 30 milliárd forint.

Kitértek arra is: a minőséget támogató finanszírozási rendszerben mintegy évi 10 milliárd forint áll rendelkezésre a kiemelt felsőoktatási intézmények, a kutatóegyetemek és az alkalmazott tudományok főiskoláinak támogatására. A fennmaradó költségvetési támogatást az intézményi tudományos, fejlesztési, kulturális és speciális feladat-ellátási címén állapítják meg.

A felsőoktatási intézmények által fenntartott köznevelési intézmények - a gyakorlóiskolák - támogatása 2013-ban a felsőoktatási források terhére, a törvényben szabályozva szerepelnek, mintegy 10 milliárd forint kerettel - olvasható.

A szaktárca pontosítja továbbá a magyar állami (rész)ösztöndíj és az önköltséges képzésben fizetendő díjak megállapításának szabályait is. A hallgatókat terhelő díjfizetési kötelezettségek rugalmasabbá válnak azáltal, hogy a fizetési könnyítést szolgáló kedvezmények szabályozását rektori hatáskörbe utalnák.

A gazdasági tanácsok kötelező működtetésének megszűnésével újraszabályoznák a fenntartói munkáltatói jogok gyakorlásának módját. A felsőoktatási képzésben a szakmai gyakorlat teljesítését könnyíti, hogy a törvény a jövőben gyakorlóhelyek díjfizetését lehetőségként, s nem kötelezettségként szabályozhatja.

Az önfenntartó felsőoktatás érdekében a hallgatói támogatási rendszert kibővítik, és külső forrásbevonásra ösztönözik az intézményeket azzal, hogy a költségvetési forrásokon túl e forrásokból is lehetővé teszik intézményi ösztöndíjak adományozását.

HÖOK: problémás lehet az új ösztöndíj-szabályozás

Bár a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elvben támogathatónak tartja, hogy az önköltséges hallgatók is részesülhessenek tanulmányi ösztöndíjban, a szervezet szerint a hozzáférők körének bővítése problémás lehet, ha továbbra is csak az állami ösztöndíjas hallgatók után jár a hallgatói normatíva.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke szerdán a felsőoktatási törvény tervezett módosítása kapcsán az MTI-nek azt mondta: az eddigi szabályozás "megengedő jelleggel" azt tette lehetővé, hogy a hallgatók legfeljebb 50 százaléka részesüljön tanulmányi ösztöndíjban.

Kifejtette: bár elvben támogathatónak tartják, hogy - mint az a tervezetből kiderül - az önköltséges hallgatók is részesülhessenek tanulmányi ösztöndíjban, úgy véli, a hozzáférők körének bővítése problémás lehet, ha továbbra is csak az állami ösztöndíjas hallgatók után jár a hallgatói normatíva. Így az egyes intézmények képzési palettájától függ majd, hogyan alakul az ösztöndíjak mértéke.

Hozzátette, hogy az ösztöndíjak forrását adó hallgatói normatíva 2006 óta nem emelkedett, az inflációt sem követte, tehát az ösztöndíjak reálértéke sem nőtt. Nagy Dávid azt mondta, a tervezetről hivatalos tájékoztatást nem kaptak.

Az MTI információi szerint a Budapesti Corvinus Egyetemen a hallgatók 42-48 százaléka, a Műegyetemen 41-50 százaléka, a Nyugat-magyarországi Egyetemen 27-50 százaléka kap tanulmányi ösztöndíjat.

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Balatoni Katalin: a pedagógusok digitális mentorok, lelki támaszok, kreatív alkotók

Az oktatás stratégiai ágazat, ami nemcsak egy politikai tételmondat, hanem a mindennapok valósága, mert egy ország jövője az iskolapadban kezdődik -... Teljes cikk

A szakképzésbe is begyűrűzik a mesterséges intelligencia

A Kulturális és Innovációs Minisztérium 12 pontból álló cselekvési tervet állított össze, hogy hogyan tudnák hasznosítani a mesterséges... Teljes cikk

KIM: Technikumi végzettséggel magasabb jövedelem érhető el, mint gimnáziumival

Technikumi végzettséggel magasabb jövedelem érhető el, mint gimnáziumival, sőt, a 3 éves szakképzésben szerzett végzettség is közelít a... Teljes cikk