kapubanner for mobile
lottó 

Call centeresek a lottómilliomosok

Összesen 91 millió fontot (26 milliárd forint) nyert kilenc angol lottózó az EuroMillions nevű játékon. Heten egy multi telefonos ügyfélszolgálatának dolgozói, illetve már csak voltak, a másik két szerencsés pedig egy szerény körülmények között élő házaspár. Sajtótájékoztatón mutatták be őket.

A főnyeremény másik felén a Hewlett-Packard cég liverpooli telefonos ügyfélszolgálati központjának hét alkalmazottja osztozik. Pontosabban, ex alkalmazottai, ugyanis azóta távoztak a munkahelyről. Fejenként 6,5 millió fontot (2 milliárd forintot) nyertek, ezért az összegért átlagosan 150 évig kellene dolgozniuk, ha a kilépéskor utalt fizetésüket vesszük alapul.


A nyertesek első körben karácsonyi ajándékokra, luxusautókra és ingatlanokra fogják költeni a pénzt.


2009. november 11.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek