Munkára készítik a megváltozott munkaképességűeket
Fogyatékkal élők foglalkoztatását segítő központ nyílik Budapesten - mondta a központot vezető Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetője.
Kogon Zsófia közölte: a projekt keretében 75 fogyatékos és megváltozott munkaképességű embert készítenek fel munkavállalásra, majd segítenek nekik elhelyezkedni. Emellett négy úgynevezett védett foglalkoztatót segítenek annak érdekében, hogy minél sikeresebben működjenek, így kevésbé függjenek az állami támogatástól.
A program részeként olyan integrációs módszereket ismertetnek meg nyílt munkaerő-piaci cégekkel, amelyekkel azok eredményesebben tudják foglalkoztatni a fogyatékos embereket - tette hozzá. A szervezet képviselője kiemelte: a 200 millió forintos projekt célja, hogy javuljanak a fogyatékos emberek foglalkoztatásának mennyiségi és minőségi jellemzői, az általuk végzett munka váljon verseny- és piacképessé, továbbá minél több munkahelyen valósuljon meg az integrált foglalkoztatás.
Közbeszerzéseknél helyzbe hoznák őket
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára elmondta: a kormány tervei szerint még idén úgy módosítják a közbeszerzési szabályokat, hogy az állami beszerzésekkor - meghatározott esetekben - kötelező legyen ajánlatot kérni olyan cégektől, amelyek több mint ötven százalékban fogyatékos vagy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak.
Fülöp Attila közölte, hogy az új szabályozás az egészségügyi és a szociális intézményi közbeszerzésekre vonatkozna. A projektet, amely májusban indult, a Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatja (MTI).
2012. november 28.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?