kapubanner for mobile

További leépítések ősztől

Őszre további elbocsátási hullámot valószínűsítenek a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők. A munkanélküliségi ráta egyelőre tíz százalék alatti (9,6), ami részben a közmunkaprogramoknak, részben a szezonális hatásoknak köszönhetően nem emelkedett az utóbbi hónapokban. Ősszel azonban csak az lesz a kérdés, mennyivel kúszik 10 százalék fölé.

Idén nyáron a szezonális foglalkoztatás pozitív hatása a tavalyinál gyengébb – véli Rózsa Gergely, az Ecostat kutatója. Prognózisa szerint a nyári hónapokban maradhat a kis javulás, majd az őszi hónapokban következhet a lendületes emelkedés. A közmunkások száma jelenleg 40-45 ezer fő, ez jókora emelkedés a múlt évi mintegy 20 ezer fő után - mondta a szakértő.


Százezren veszíthetik el állásukat


Rózsa szerint a közmunkaprogramok kifutása után valószínű, hogy az ősszel nem lesz újabb állami forrás e célokra. Összességében a vállalati szektorban a májusi állapothoz képest további 80-120 ezer fős elbocsátási hullám jöhet. A kutató az év végére 10,8 százalékos munkanélküliségi rátára számít, míg 2009 átlagában 10,4 százalék lehet a mutató.


Bár akadnak olyan hírek, miszerint egy-egy üzemben már újra vesznek fel munkaerőt, ezt felülmúlja a várható leépítések hatása - mondta a Napinak Suppan Gergely. A Takarékbank elemzője is úgy véli, ősztől újra nőhet a munkanélküliségi ráta. Az év végére Suppan is 10,8 százalékos rátára számít, de ő 2009 átlagában 10,1-10,2 százalékot vár.


2009. július 30.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk