Újra lehet bányászképzés Nógrádban
A vájárképzést készítik elő a Nógrád megyei Bátonyterenyén a Fáy András Szakképző Iskolában, a személyi és tárgyi feltételek adottak ehhez - tájékoztatta a tagintézmény vezetője kedden az MTI-t. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) salgótarjáni tankerületén azt közölték, hogy a kormány kedvező döntése esetén idén szeptemberben megkezdődhet a hároméves képzés.
Pál István, a bátonyterenyei Fáy András Szakképző Iskola tagintézmény-vezetője elmondta: a kormány által is szorgalmazott vájárképzést a tervek szerint hat megyében indítanák el.
Bányanyitás kellene a szakmai gyakorlathoz
A Nógrád megyei iskolában a 9. évfolyamon 24 tanulóval kezdenék az oktatást, ehhez megvannak az oktatók, a tananyag, valamint a lakatos, hegesztő és asztalos tanműhelyek. Az iskolának 64 férőhelyes kollégiuma van, így a megyén kívülről is tud fogadni diákokat. A harmadik évben már tanbányában kell tanulni a gyakorlatot, ehhez egy bánya megnyitására van szükség, amiről viszont még nincs döntés.
Mélyművelést is tanulnának, és a harmadik év végén vájár szakmunkás bizonyítványt kapnának a végzett tanulók, ezzel érc- és kőbányában is el lehet helyezkedni - mondta a tagintézmény-vezető. A bátonyterenyei Fáy iskolában 1951-től 1989-ig 1399 vájár tett szakmunkásvizsgát, 796 felnőtt is végzett vájárként. Nógrád megyében 1848 óta zajlott iparszerű szénbányászat. Az 1960-as évek első felében még 36 kisebb-nagyobb bánya termelt. 1963-ban 14 ezres létszámmal 3,6 millió tonna szenet termeltek ki, de a következő évtizedekben a termelési költségek és a kőolaj beszerzési ára miatt sorra szüntették meg az üzemeket. 1992 tavaszán zárták be az utolsó hagyományos mélyművelésű bányaüzemet, Ménkes bányát. (MTI)
2014. június 11.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?