kapubanner for mobile

MSZOSZ: emelkedjenek a reálbérek

Eljött az ideje annak, hogy a reálbérek végre emelkedjenek Magyarországon, az emberek ugyanis eljutottak tűrőképességük határára - jelentette ki Hernádvölgyi Andrea, az MSZOSZ alelnöke a Tisztességes Munka Világnapja alkalmából rendezett regionális tanácskozáson kedden.

„Nem eget rengető luxusokról beszélnek a munkavállalóink, amikor a reálbér emelését kérik, hanem arról, hogy tisztességesen meg tudjanak élni, taníttatni tudják a gyermekeiket, hogy ne legyen gond a minden hónapban érkező rezsiszámla kifizetése" - mondta. Hozzáfűzte: ha az Országgyűlés elfogadja, a már beterjesztett adócsomag valamennyit javít a vállalkozások helyzetén a járulékok csökkentésével, de nem minden munkavállalónak jelent könnyítést.

„Egyre inkább úgy látjuk, hogy a legalsóbb rétegeknek nem, és ehhez képest kell lefolytatnunk majd a soron következő vitákat és tárgyalásokat" - utalt az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) jövő csütörtöki ülésére, amelyen a szakszervezet is tehet javaslatot a minimálbér összegére.

Szavai szerint mind a hat szakszervezeti konföderáció álláspontja egységes abban, hogy a minimálbér és a szakmunkás bérminimum konstrukcióját és arányait mindenképp meg kell tartani. Hernádvölgyi Andrea elmondta: „Amit mi a legjobban szerettünk volna elérni az országos érdekegyeztetésben, az egy hosszú távú megállapodás, (...) ami a munkavállalóknak és a munkáltatóknak is hosszú távon egy kiszámíthatóságot hozna, (...) az, hogy egy ilyen megállapodásnak mennyi esélye van, most ősszel a tárgyalások kapcsán dőlhet el" - mondta.

Hozzátette azonban azt is: „nem múlt el nyomtalanul", hogy a most lejárt hároméves megállapodást követően a kormányzat, előre nem egyeztetett módon, úgy változtatta meg a munka világának hátteret adó jogszabályi környezet, hogy az bizalmatlanságot teremtett a szakszervezeti és munkaadói oldal részéről is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek