kapubanner for mobile

MSZP: 32 ezer forinttal több teher van a minimálbéren, mint öt éve

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az MSZP szerint 32 ezer forinttal több járulékot fizetnek a munkaadók és a munkavállalók együttesen a minimálbér után, mint öt évvel ezelőtt.

Gúr Nándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, ha egy szemernyi tisztesség van a kormányban, akkor azért dolgozik, hogy a közfoglalkoztatotti bér elérje a minimálbért, az pedig elérje a létminimum összegét.

Megjegyezte, csak a 2013-as létminimumadatok ismertek, az akkor 87 500 forint volt.

Gúr Nándor azt mondta, hogy a minimálbér vásárlóereje is kevesebbet ér, mint 2010-ben. Hozzátette: a minimálbér kézbe vett összege, 68 775 forint ötezer forinttal ér kevesebbet, mint öt éve. Még akkor is, ha 2010-ben 60 235 forint volt a nettó minimálbér - közölte.

A szocialista politikus elmondta, a közfoglalkoztatottak több mint 60 ezer forintot kaptak kézbe 2010-ben, most, 2015-ben nem éri el ez az összeg az 52 ezer forintot, miközben ezen időszak alatt mintegy 18 százalékos volt az infláció.

Az ellenzéki képviselő süket dumának, hazudozásnak nevezte azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint folyamatosan nő a minimálbér. Véleménye szerint ugyanis a minimálbér akkor emelkedik, hogyha az emberek kezébe jutó pénz többet ér.

Gúr Nándor azt hangoztatta, úgy kellene munkát adni az embereknek, hogy aki dolgozik, az ne nyomorogjon, hanem tisztességes bért kapjon, ami elég a megélhetés minimumához.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek