kapubanner for mobile

MSZP: elfogadhatatlan az alkotmánybírók korhatárának eltörlése

Az MSZP a személyre szabott jogalkotás újabb, elfogadhatatlan példájának tartja, hogy a kormány eltörölné a hivatalban lévő alkotmánybírókra vonatkozó 70 éves felső korhatárt.

Bárándy Gergely szocialista országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: Navracsics Tibor igazságügy-miniszter csütörtökön beterjesztett törvényjavaslata "a Fidesz leghűségesebb alkotmánybíróinak" mandátumát hosszabbítaná meg. Így a 2010 után megválasztott Dienes-Oehm Egon és Salamon László nyolc, Balsai István hat, Szívós Mária négy, Pokol Béla pedig három évvel tovább maradhatna alkotmánybíró, mint a jelenlegi szabályozás alapján.

Az MSZP-s politikus hozzátette: a kormány korábban a nyugdíjkorhatár egységesítése miatt arról döntött, hogy a bíróknak 62 évesen nyugdíjba kell vonulniuk. A korábban bíróként dolgozó Szívós Máriát viszont alkotmánybíróként már 70 éves koráig alkalmasnak tartotta a munkára a kormányoldal, a mostani javaslat szerint pedig 74 éves koráig dolgozhat, míg Salamon László korábbi KDNP-s parlamenti képviselő még 78 évesen is az Ab tagja lehet - folytatta.

Bárándy Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy Salamon László 2025-ig hivatalban maradhat, de a másik négy említett alkotmánybírónak is csak 2023-ban - három kormányzati ciklus múlva - kell leköszönnie. Ezt azzal hozta összefüggésbe, hogy alkotmánybíróként "szinte minden ügyben" a kormány pártjára álltak.

A szocialista párt elnökségi tagja nem válaszolt a bajai videoüggyel kapcsolatos kérdésekre, így arra, lesz-e további következménye az MSZP-ben az ügynek, és alkalmasnak tartja-e feladatára Török Zsolt szóvivőt, aki korábban tagadta, hogy a szocialistáktól került a hvg.hu-hoz a hamis videofelvétel, azóta viszont kiderült, hogy Déri Balázs - azóta lemondott - kommunikációs igazgató küldte el a hírportálnak. Bárándy Gergely azt kérte: az újságírók a párt álláspontjáért forduljanak az MSZP sajtóosztályához.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk