MSZP: már csaknem 10 százalékos a leépítés a közszférában
Az MSZP szerint az újabb elbocsátásokkal már csaknem 10 százalékos a leépítés a közszférában; ide vezet, ha valaki nem ért sem a gazdasághoz, sem a kormányzáshoz.
"Újabb 6719 embert rúgnak ki a közhivatalokból, ami a 2011-es hasonló méretű elbocsátási cunamival együtt immár a közszféra közel 10 százalékát érinti. A nemzeti együttműködésből kizárt szakemberek sok esetben évtizedekig működtették a közhivatalokat, jelentős tapasztalattal bírnak" - írta Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
A szocialista politikus szerint a közszférában tragikus állapotok uralkodnak, és ezt ma már minden magyar polgár tudja, látja, érzi. Orbán Viktort viszont ez egy cseppet sem zavarja, ahogy az sem, hogy lassan már nincs nemzetközi és hazai szervezet, amely ne helytelenítené, amit csinál. Inkább újabb itthoni tisztogatásokkal igyekszik "javítani" egyre gyengébb hazai pozícióján - írta.
Gúr Nándor szerint a miniszterelnök tehát folytatja a lakosság kisemmizését. "Először kirabolta őket a magán-nyugdíjpénztári vagyonukból, ellopta a fizetésük jelentős részét az igazságtalan adórendszerrel, (...) elvette a jövedelmüket kiegészítő cafeteria dandárját, megteremtette a lehetőségét, hogy indoklás nélkül kirúgja az embereket, majd befogta a dolgozók száját, hiszen se sztrájk, se népszavazás, de legalább a szakszervezeteket is leépítették".
Az a legszomorúbb, hogy amíg ezek ellen a demokratikus ellenzéki erők tiltakoztak, Orbán Viktor ámokfutását a jobbszélről hátszél kíséri - írta az MSZP-s politikus.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?