MÁV   
Megjelent: 13 éve

Munka kánikulában: pihenőidő és védőital jár a dolgozóknak

Hőségriadó van az országban. A mentősök arra figyelmeztetnek, hogy a kánikula tartóssá válásával az emberi szervezet egyre kevésbé tud védekezni a hőség ellen. Ilyen forróságban pihenőidőt és védőitalt kell biztosítani a dolgozók számára.

images

Elrendelték a hőségriadót

A tartós kánikula miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre kilenc megyére - Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom és Pest -, valamint a fővárosra piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adott ki. E szerint ezeken a területeken a napi középhőmérséklet tartósan 27 Celsius-fok felett alakulhat. A többi megyére másodfokú figyelmeztetést rendeltek el. Nem véletlen, hog az országos tiszti főorvos hétfő déltől csütörtök estig tartó időszakra másodfokú hőségriasztást rendelt el. Akkor ugyanis várhatóan eléri az országot egy hidegfront, amely több fokkal mérsékelheti a meleget.


Fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel a melegben



Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese hétfőn azt mondta: a nagy meleg minden embert megvisel. Hőhullám idején ügyelni kell a szervezet hőháztartására, pótolni kell a folyadékot és a sót. A szakemberek ilyenkor legalább 50 milligramm nátriumtartalmú ásványvíz fogyasztását ajánlják. Páldy Anna kitért arra is, hogy az UV-B sugárzás rákkeltő hatása bizonyított, ezért azt ajánlják, hogy délelőtt 11 és délután 3 óra között, aki teheti, ne tartózkodjon tartósan a napon, a szaba
A munkavédelmi törvény egyik végrehajtási rendelete (3/2002. (II.8.) SZCSM-EÜM rendelet) szerint amennyiben akár zárt, akár szabad térben végzett munka esetében a munkahely hőmérséklete meghaladja a 24 fokot, védőitalt kell biztosítani a dolgozóknak, legalább fél óránként 14-16 fokos ivóvizet. E célra alkalmas az ízesített, alkoholmentes ital is, ennek cukortartalma nem haladhatja meg a 4 súlyszázalékot.
Például közepesen nehéz fizikai munka esetében 30,5 foknál, nehéz fizikai munka esetében 28,5 foknál egy órán belül 25 százalék (vagyis negyedóra) a pihenő idő. Közepesen nehéz fizikai munka esetében 31,5 foknál, nehéz fizikai munka esetében 30 foknál már ötven százalék (félóra) egy órán belül a pihenő idő. Közepesen nehéz fizikai munka esetében 32,5 foknál, nehéz fizikai munka esetében 31 foknál már 75 százalék a pihenő idő. Ezeket nem lehet úgy értelmezi, hogy napi 4 vagy 2 órát kell dolgozni és utána haza lehet menni, a pihenő időt minden órában ki kell adni. Ha az előbb említettnél magasabb a hőmérséklet, akkor hővédő (vagyis fényvisszaverő) öltözetben lehet dolgozni.
dban mindenki óvja a bőrét világos színű szellős ruházattal, illetve napvédő krémmel, a fejét kalappal, a szemét pedig napszemüveggel védje.

A MÁV Zrt. közleménye szerint a rendkívüli meleg miatt a budapesti pályaudvarokon és nyolc nagyobb vidéki állomáson vizet osztanak az utasoknak. Először Budapesten a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron lehet majd átvenni a vizet, majd fokozatosan bekapcsolódik a miskolci, a szegedi, a szombathelyi, a debreceni, a pécsi, a szolnoki, a nagykanizsai és a nyíregyházi állomás. Valamennyi helyszínen a legforróbb órákban, a rendelkezésre álló készlet erejéig lehet hozzájutni a vízhez - írta a MÁV, de ezzel együtt utasaiktól azt kéri, hogy mindenképpen elegendő ivóvízzel, folyadékkal szálljanak fel a vonatra.


A dolgozókra is odafigyelnek a MÁV-nál



A vasúttársaság az erős napsugárzásnak kitett dolgozóknak megfelelő védőfelszerelést, korlátlan mennyiségű ásványvizet, és óránként 10-15 perc pihenőidőt biztosít, rendkívüli helyzet esetén pedig az átlagostól eltérő munkaszervezési intézkedések léphetnek életbe.

A kánikula miatt hétfőn már több ájulásos esethez, illetve szívbeteghez riasztották a mentőket, de összességében nem volt kiemelten sok hívásuk. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján viszont a kánikula negyedik-ötödik napján ugrásszerűen emelkedik a hívások száma - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.


A következő napokban többen lehetnek rosszul



Győrfi Pál kifejtette: a nagy melegben egyelőre nem emelkedett számottevően a riasztásaik száma, balesetekből sem volt több, mint ilyenkor általában. Győrfi Pál szerint ennek az is az oka, hogy az első napokban az emberek még jobban tűrik a meleget. A kánikula tartóssá válásával, esetleges fokozódásával viszont az emberi szervezet egyre fáradtabbá válik, kevésbé tud védekezni a hőség ellen - tette hozzá.

A szóvivő elmondta: arra készülnek, hogy a következő napokban - a tapasztalatok alapján - akár 20-30 százalékkal is több riasztásuk lehet. Ezért ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy aki teheti, különösen a meleg által leginkább veszélyeztetettek - idősek, szív- és érrendszeri, más súlyos betegségben szenvedők - a nagyobb megterhelést jelentő feladataikat a hét második felére időzítsék.

MTI/HR Portal

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elindult a NAV karácsonyi ellenőrzéssorozata - ezt figyelik majd a revizorok

Akár kétmillió forintos mulasztási bírságot is kaphat, aki nem jelenti be alkalmazottját. Teljes cikk

Sokan titokban használják az AI-t, ez az oka

Egy friss kutatás szerint az amerikai munkavállalók közel kétharmada szerint a cégük ösztönzi őket az AI használatára a munkahelyen, azonban... Teljes cikk

Felmérés: minden ötödik brit dolgozó kért már előleget a főnökétől, hogy megéljen

A legtöbben a számlák fizetésére használják fel a cégüktől kapott előleget. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek