kapubanner for mobile

Munka közben elvesztette a karját, most kilakoltatják

Egy rossz munkagép miatt elvesztette a kezét, az állását egy tiszaújvárosi édesanya, aki emiatt a hitelét sem tudta fizetni, így most kilakoltathatják - írja a 24.hu.

Magyari Bea fiát akkori főnöke Facebookon értesítette, hogy édesanyját súlyos baleset érte - meséli a lapnak.

A baleset 2015-ben történt, mikor a nő egy darabka nyers tésztát szeretett volna leszedni a gép széléről. Az először az ujját kapta el, majd a forgófej tüskéje átszúrta a tenyerét, végül leszakította a kezét. "A baleset minden pillanata belém ivódott, végig eszméletemnél voltam. Emlékszem, hogy láttam a gépben a leszakadt karom, hogy jöttem lefelé a lépcsőn és nem akartam elhinni, ami történt" - meséli.

A baleset után először az egyik kolléganője szaladt oda, aki sokkot kapott. Az egyik fiú az irodából szaladt be a műhelybe és szorítókötést tett Bea karjára, akit mentőhelikopterrel vittek kórházba, ahol számos műtét várt rá.

A per azóta is zajlik, már a hatodik tárgyalásra kerül sor: az igazságügyi szakértők azóta megállapították, nem működött a tésztagépen a retesz. A nő ezt többször is jelezte a főnökeinek, sőt oda is hívta őket, hogy bemutassa a problémát, ők mégsem tettek semmit.

Ügyvédjével 20 millió forintot kérnek a gyártól, ők 4 milliót ajánlottak fel. Beát több kollégája is meglátogatta a kórházban, de tanúskodni nem akartak, sőt voltak, akik ellene vallottak.

24.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek