kapubanner for mobile

Munkába álló fogyatékosokat támogat az adományvonal

Az értelmi fogyatékosok elhelyezkedését segítő programokra kívánja fordítani a Salva Vita Alapítvány (SVA) azt az összeget, ami adományvonalán gyűlik össze. Telefonálni és adományozni szeptemberben és októberben lehet, a Telekom Adományvonalán a 1788-as számon.

Az alapítvány 1993 óta működik, célja, hogy segítse az értelmi sérültek társadalmi esélyegyenlőségének megvalósulását, egy sokszínű, befogadó társadalomban. Munkatársai 1996-ban dolgozták ki az úgynevezett Munkahelyi Gyakorlat (MHGY) programot - amely a gyakorlatban jól hasznosítható elméleti tudást, valamint a különböző munkahelyeken jól kamatozó integrált szakmai gyakorlati lehetőséget adja meg a speciális szakiskolába járó sérült diákoknak, az évek óta bentlakásos intézetekben élő sérült felnőtteknek, illetve az otthon élő, dolgozni akaró, de a munkavállaláshoz megfelelő tudással, tapasztalattal nem rendelkező sérült felnőtteknek. Az idén a program már 19 iskolában, 2 bentlakásos intézetben működik.

A Nyugat-Európában és Amerikában már sikeresen alkalmazott Támogatott Foglalkoztatás (TF) módszer és gyakorlat hazai módszergazdája és terjesztője is a Salsa Vita Alapítvány. 1996 óta állítanak munkába értelmi sérült személyeket, miután egyénre szabott megoldásokkal felkészítették őket a munkavállalásra. A 2003-ban megkezdett munka eredményeképpen a szolgáltatást már nyolc helyszínen lehet elérni. A TF szolgáltatást nyújtó szervezetek szakmai összefogását, hálózattá szervezését, a módszertani és minőségfejlesztési munkákat is koordinálja a Salva Vita.

Az alapítványnál a 2006-os befektetéseket alapul véve megvizsgálták, hogy a program bevezetésével hosszú távon keletkezik-e a közösség számára azonosítható megtérülés. Egy független szakértő tanulmánya szerint, adott évben, az SVA Támogatott Foglalkoztatás programba befektetett minden 1 forint az elkövetkező 5 év során a helyi, illetve az országos gazdaságnak 4, 77 forint megtérülést eredményez majd.

Az alapítvány szakemberei szeretnék elérni, hogy a piaci vállalkozások vezetésének megváltozzon az értelmi fogyatékos munkavállalókkal kapcsolatos attitűdje ,és nőjön a befogadó munkahelyek száma. A munkára felkészítő programok révén szeretnék elfogadtatni a közvéleménnyel, hogy a megfelelő lehetőségek és támogatás mellett a sérültek - a munkájuk során - önálló egzisztenciát és társadalmi értéket is teremthetnek.

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek