Munkáért segély: népszavazás és törvénymódosítás
Aláírásgyűjtési akcióba kezd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok polgármestere, aki országos ügydöntő népszavazást kíván kezdeményezni a segélyezési rendszer átalakításáról. Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter viszont az, amit a polgármester a segélyek folyósítása kapcsán kitalált, törvénysértő.
Szepessy Zsolt, a település független polgármestere hétfőn elmondta: úgy látja, már csak az ügydöntő népszavazás kezdeményezése maradt meg lehetőségként, hogy változást érjenek el a szociális segélyezés területén és a gyermekvédelmi támogatás kérdésében.
A figyelem akkor irányult Monokra, amikor a helyi képviselő-testület rendeletet hozott ezekben a tárgykörökben - emlékeztetett, hangsúlyozva: a szándék nem az volt, hogy az egyébként is nehéz helyzetben élőket kényszerítsék munkára, hanem az, hogy az igazságtalan rendszert átalakítsák.
Szepessy Zsolt szerint az emberek igénylik, hogy kifejezhessék véleményüket arról, egyetértenek-e a mai segélyezési rendszerrel, vagy úgy ítélik meg, szükség van annak átalakítására.
Szűcs Erika, a szociális és munkaügyi tárca vezetője azon a véleményen van, hogy a monoki rendelet -, amely szerint a szociális segélyek folyósítását közmunkához kötik - alkotmányos jogokat sért.
Szepessy Zsolt bejelentése kapcsán a miniszter úgy fogalmazott: "Ha ő népszavazást akar kezdeményezni a kezdeményezése mellett, akkor próbálja meg, ez egy szabad ország, szabad a kezdeményezés, egy dolgot nem szabad, törvénytelen eszközöket alkalmazni. Ennek nyilvánvalóan lesznek különböző következményei."
A szaktárca vezetője leszögezte: a polgármesternek egyáltalán nincs igaza abban, hogy ez az egyetlen lehetőség, "tudatosan megtéveszti a közvéleményt". "Ugyanis dolgozunk alkotmányos és törvényes megoldáson", a szociális rendszer átalakítása folyamatban van. Ettől függetlenül joga van a saját megoldásának a népszerűsítésére - tette hozzá Szűcs Erika.
Eközben a szociális törvény módosítását kezdeményezi a füzesabonyi önkormányzat, annak érdekében, hogy közmunka feltételévé válhasson a szociális segélyek kifizetése - közölte kedden a város fideszes polgármestere. A jelenlegi rendszer ugyanis rossz, nem ösztönöz munkavégzésre, súlyos társadalmi feszültségeket gerjeszt és a tartós munkanélküliek egy része véglegesen kiszorul a munkaerőpiacról - mondta sajtótájékoztatón Laminé Antal Éve.
Ebben a helyzetben azt javasolják, hogy a törvény módosításával, havonta mintegy 15 nap közmunka végzéséhez köthessék az önkormányzatok a rendszeres szociális segély kifizetését. Vagyis 8 órányi munkavégzést, mintegy 3 ezer forint ellenében számolhatnának be a települések - tette hozzá az önkormányzati vezető.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?