kapubanner for mobile

Munkahelyi családi napközik létrehozásával segítenék a munkába visszatérést

A kormány a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében 8 milliárd forinttal támogatja munkahelyi családi napközik létrehozását, ezzel segítve a kisgyermekes anyák munkaerő-piaci visszatérését.

A pályázati kiírások már elérhetőek, a pályázatokat május elseje és június elseje között lehet benyújtani - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A pályakezdők, az 50 éven felüliek, az alacsony iskolai végzettségűek és a kisgyermekes, GYED-ről, GYES-ről visszatérő édesanyák foglalkoztatottsága különösen alacsony Magyarországon. A csütörtöktől már elérhető pályázatok a munkába visszatérést, a munka és a család összeegyeztetését segítik.

Czomba Sándor szólt arról is, hogy az ország 3.150 települése közül 273 helyen van bölcsőde, ezek több mint 90 százaléka városokban. Annak ellenére, hogy az elmúlt években európai uniós forrásokból hoztak ugyan létre új bölcsődéket, azok túlterheltek, a korosztály 9 százalékát tudják csak ellátni.

A most megjelent kiírásokra vállalatok, önkormányzatok és civil szervezetek is pályázhatnak - fűzte hozzá. A 8 milliárd forintos kereten belül 5,5 milliárd forint áll rendelkezésre alternatív nappali gyermekellátási szolgáltatások létrehozására, valamint vállalati és intézményi napközbeni kisgyermek-ellátásra.

Az elnyert forrásokat egyrészt a helyiségek átalakítására, felszerelésére, használati tárgyak beszerzésére, másrészt a gyermekellátást végzők képzésére lehet igénybe venni, harmadrészt az átképzettek foglalkoztatását is lehet támogatni - mondta Czomba Sándor.

Egy pályázó maximum 50 millió forintot kaphat, egy férőhely létrehozására pedig legfeljebb 3 millió forint nyerhető el - fűzte hozzá. A 8 milliárd forintból 1,25 milliárd a rugalmasabb foglalkoztatás - például osztott munkaidő, távmunka - elterjesztésére áll rendelkezésre. Czomba Sándor elmondta, 2009-ben az összes magyar munkavállaló 23 százaléka dolgozott a nem hagyományos foglalkoztatási formák valamelyikében, miközben az európai uniós arány 39 százalék.

További 1,25 milliárd forint áll majd rendelkezésre a "rugalmasságot növelő helyi, innovatív kezdeményezések" támogatására. Erre példaként említette az államtitkár, hogy támogatás vehető igénybe az önkormányzati hivatalok nyitva tartási idejének meghosszabbítására, pelenkázó, babakocsi-tároló, vagy épp gyermekváró kialakítására a kisgyermekes édesanyák ügyintézését segítve ezzel.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek