kapubanner for mobile

Munkahelyi konfliktushoz vezethet, ha nem lesz megállapodás a béremelésekről

A szakszervezetek mindent megtesznek azért, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megállapodást tudjanak kötni a reálkeresetek növekedéséről, mert ez szolgálja leginkább a társadalmi érdeket - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Zalaegerszegen.

images

Mindhárom tárgyalófél megállapodást akar, de különböző javaslatokkal: a kormány 4-5 százalékos - infláció mértékű - emelést lát szükségesnek, ami a nettó reálkeresetek szinten tartását eredményezheti. A munkáltatók szerint most nincs szükség béremelésre, fél év múlva, ha kikristályosodnak a gazdasági folyamatok, akár visszamenőleg is megállapodást lehet kötni a bérekről. A munkavállalók a reálkeresetek növelését szeretnék, ezért 80 ezer forintos minimálbérre tettek javaslatot. Az elmúlt évben 4,8 százalékkal csökkent a bérek vásárlóértéke. Az idén az első nyolc hónapban 0,3 százalékkal nőttek ugyan a reálkeresetek, de ez az emberek számára nem igazán érzékelhető.

Az országos bértárgyalások pénteken folytatódnak. Borsik János szerint ha nem lesz megállapodás, és ajánlás nélkül kezdődnek el a helyi bértárgyalások, a szakszervezetek radikalizálódhatnak, ami munkahelyi konfliktusokhoz vezethet.

Az elnök emlékeztetett: a legsúlyosabb problémát a bizonytalan és kiszámíthatatlan helyzet okozza. 2005 novemberében hároméves megállapodást kötöttek a minimálbérek és a szakmunkás-bérminimum emeléséről, de az idén ezekről újra tárgyalni kell. Az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal minden évben sikerült megállapodást kötni a bérajánlásról, ami beépült a helyi bérajánlásokba is. A minimálbérrel együtt mozgott a 120-125 százalékkal magasabb szakmunkásbér-minimum, ezt a gyakorlatot a szakszervezeti álláspont szerint a kedvező tapasztalatok miatt folytatni kell.

A pénzügyi válságra kitérve Borsik János elmondta, hogy az építőiparban, informatikában, autógyártásban már mutatkozik a gazdasági recesszió, ami a beszállítóknál és a közepes vállalkozóknál okoz majd leginkább gondot.

Hozzátette: az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége tiltakozik az ellen, hogy az európai és amerikai mintához hasonlóan a magyar állam "majdhogynem kezesként" nyújtson segítséget a bankoknak. Borsik János megfogalmazása szerint "a jelenlegi átláthatatlan, ellenőrizhetetlen banki műveletekre állami segítséget rávinni nem szabad." A magyar bankrendszer működésének ellenőrzése nem kielégítő, meg kell változtatni, szigorítani a bankok, pénzintézetek működési feltételeit, és csak ezt követően lehet állami segítséget nyújtani.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek