Munkahelyi stressz-faktor: a másik személyisége
A munkahelyi konfliktusok többsége akármilyen jó is a munkaszervezés, a céges politika, és akármilyen tréningeken vesznek is részt a menedzserek - abból származik, hogy az irodában különböző személyiségű embereknek kell együttműködniük egymással. És ahogy Sartre megjegyezte: a pokol a többi ember - nyilván ő is az egymással össze nem férő személyiségekre gondolt - írja a hazipatika.com portálon megjelent cikk.
A munkahelyek legkiszámíthatatlanabb vonása az emberek személyisége: az öröklött vonások, emlékek, reakciók és hiedelmek ködös gyűjteménye, amely az egyik embert megkülönbözteti a másiktól. Bár a legtöbb munkahelyi stressz-faktor megoldható vagy elkerülhető, a munkatársak személyisége mindig megjósolhatatlan marad. Noha a megfelelő vállalati kultúrában és professzionális viselkedés mellett ez változó kisebb szerepet játszik, valódi énünk időről időre kivillan a civilizált viselkedés alól, és ezzel gyakran meg is bántunk valakit. Mindenki életében előfordul, hogy olyasvalakivel kell együtt dolgoznia, akit különösen nehezen bír elviselni. Ráadásul a személyiségen alapuló konfliktusok nem függenek sem nemtől, sem pedig beosztástól, ez teszi a kapcsolatok hálóját különösen változatossá.
Egy pszichológiailag felvilágosult emberben (például a Dalai Lámában) ez a kényelmetlen érzés a következő gondolatokat keltené: "Kíváncsi vagyok, miért nyugtalanítasz. Lehet, hogy nekem kellene változnom ahhoz, hogy mind a ketten kényelmesebben érezzük magunkat ebben a helyzetben?" A legtöbb esetben azonban nem tudunk ennyire felülemelkedni saját bizalmatlanságunkon, és egyszerűen személyes értékítéletté változtatjuk a rossz érzéseinket: "Nem bírlak, ez és ez a baj veled". Ezután pedig hajlamosak vagyunk részletesen megmagyarázni magunknak, a házastársunknak, és néha sajnos az egész irodának, hogy a minket rossz érzéssel eltöltő kolléga egyszerűen megőrült, bizonytalan, alkalmatlan a feladatára, vagy egyszerűen rossz, gonosz, önző, arrogáns ember. S olyannyira el tudunk merülni ebben a mocsárban, hogy addig fújunk egymásra a kollégánkkal, amíg a köztünk levő ellenségeskedésbe a személyzeti osztálynak kell beavatkoznia. Sokkal jobb lenne, ha kultúránk ünnepelné az emberi személyiség változatosságát, vagy legalább értékelné mindazt, amit ez a változatosság a munka világához hozzátehet. A régi görögök bölcsességét érdemes a magunkévá tenni: "Ismerd meg önmagadat!" Ha ugyanis tisztában vagyunk saját személyiségvonásainkkal, másokéit is könnyebben elfogadjuk majd.
hazipatika.com
Egy pszichológiailag felvilágosult emberben (például a Dalai Lámában) ez a kényelmetlen érzés a következő gondolatokat keltené: "Kíváncsi vagyok, miért nyugtalanítasz. Lehet, hogy nekem kellene változnom ahhoz, hogy mind a ketten kényelmesebben érezzük magunkat ebben a helyzetben?" A legtöbb esetben azonban nem tudunk ennyire felülemelkedni saját bizalmatlanságunkon, és egyszerűen személyes értékítéletté változtatjuk a rossz érzéseinket: "Nem bírlak, ez és ez a baj veled". Ezután pedig hajlamosak vagyunk részletesen megmagyarázni magunknak, a házastársunknak, és néha sajnos az egész irodának, hogy a minket rossz érzéssel eltöltő kolléga egyszerűen megőrült, bizonytalan, alkalmatlan a feladatára, vagy egyszerűen rossz, gonosz, önző, arrogáns ember. S olyannyira el tudunk merülni ebben a mocsárban, hogy addig fújunk egymásra a kollégánkkal, amíg a köztünk levő ellenségeskedésbe a személyzeti osztálynak kell beavatkoznia. Sokkal jobb lenne, ha kultúránk ünnepelné az emberi személyiség változatosságát, vagy legalább értékelné mindazt, amit ez a változatosság a munka világához hozzátehet. A régi görögök bölcsességét érdemes a magunkévá tenni: "Ismerd meg önmagadat!" Ha ugyanis tisztában vagyunk saját személyiségvonásainkkal, másokéit is könnyebben elfogadjuk majd.
hazipatika.com
Hatodik kiadásához érkezett az Emberi erőforrás menedzsment kézikönyv.