kapubanner for mobile

Munkahelyi stressz vezetett az öngyilkossághoz

"Megbocsáthatatlan hibáért" elítélte csütörtökön egy francia bíróság a Renault-t a francia autógyár egyik mérnökének öngyilkossága ügyében. Az elhunyt családja azzal vádolta a céget, hogy nem tartotta be a munkabiztonsági előírásokat, s emiatt a munkahelyi stressz vezetett a végzetes tetthez.

A 39 éves fejlesztőmérnök 2006. október 20-án a Renault Guyancourt-ban található technikai fejlesztőközpontjának ötödik emeletéről kiugrott az ablakon, és szörnyethalt.

A francia autóiparban ez volt az első munkahelyi öngyilkosság, amelyet a Renault-nál további három eset követett. A Peugeot-Citroennél (PSA) pedig hatan vettek véget életüknek 2006-2007-ben. Az öngyilkossági hullámból csak az első esetet ismerte el munkahelyi balesetként a francia társadalombiztosítás.

Az elhunyt özvegye és testvérei a családnak járó juttatás növelését és egy eurós szimbolikus kártérítés megítélését kérte a bíróságtól, amit az meg is tett.

"A három évi jogi küzdelem után ez óriási megkönnyebbülés és nagy elégedettség" - mondta a bíróság döntéséről az özvegy. Hozzátette: "Remélem, hogy ez komoly jelzés lesz a többi vállalat számára, amelyek a rentabilitás oltárán mindent feláldoznak, valamint a dolgozók számára is, akik mostantól tudják, hogy az igazságszolgáltatás az ő oldalukon áll".

A Renault jogi képviselője jelezte, hogy az autógyár tudomásul vette az ítéletet. Az esetleges fellebbezésről később fog dönteni a vállalat, mert Béatrice Pola ügyvéd szerint "nagyon kényes ügyről van szó, amely visszafogottságra kötelez".

Az öngyilkossági hullámot kövezően a Renault pszichológusok segítségével programot indított a túlterheltség és a stressz elkerülésére, de a szakszervezetek szerint a teljesíthetetlenül magas irányszámokat nem csökkentette az autógyár.

Az utóbbi hónapokban a France Télécom távközlési vállalatnál másfél évig tartó öngyilkossági hullám szerepelt a francia hírek élén: október végéig 25-en vetettek véget életüknek a cég munkatársai közül. A szakszervezetek a vállalatnál évek óta tartó átszervezések menedzseri módszereire és a munkahelyi légkörre vezették vissza az öngyilkosságok hátterében meghúzódó lelki okokat.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek