Munkahelymegtartásért jutalékemelés a kkv-knak
A Szerencsejáték Zrt. a munkahelyek megtartását kéri a támogatásért a értékesítő partnereitől.
A Szerencsejáték Zrt. bónuszjutalékot tartalmazó hálózatvédelmi és fejlesztési akciótervvel segíti a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került értékesítő partnereit, akiktől a munkahelyek megtartását, valamint a szolgáltatások színvonalának emelését kérik a támogatásért - mondta a társaság vezérigazgatója az MTI-nek nyilatkozva.
Dr. Czepek Gábor elmondta, az akcióterv összesen több mint 5 milliárd forint értékű többletjutalékot juttat a kiemelt kis- és középvállalkozó partnereknek, akik ötezer alkalmazottjuk megtartása mellett a járvány következtében elmaradt bevételeiket is visszapótolhatják. Aláhúzta, a koronavírus-járvány okozta ügyfélforgalom visszaesés és az elmaradt sportesemények miatti sportfogadási kínálat csökkenés jelentős negatív gazdasági hatásokat gyakorolt a nemzeti lottótársaság kis- és középvállalatokból álló értékesítőpartneri hálózatára, valamint árbevételének alakulására.
Tájékoztatása alapján már a járvány első napjaiban visszaesést tapasztaltak a sportfogadási piacon a labdarúgó események szüneteltetése miatt, emellett a kijárási korlátozásokkal egy időben lecsökkent a lottózók személyes forgalma is, így átlagosan 30 százalék körüli volt az árbevétel-csökkenésük május közepéig.
Az akcióterv a teljes termékpalettát értékesítő, kkv-szektorba tartozó kiemelt partnerek számára vált elérhetővé hétfőtől. Az érintett vállalkozók összesen 2404 értékesítési pontot üzemeltetnek, valamint a Szerencsejáték Zrt. árbevételének 65 százalékát adják és mintegy 5 ezer munkavállalót foglalkoztatnak - fejtette ki a vállalat irányítója.
Hangsúlyozta, a Szerencsejáték Zrt. az akcióterv keretében év végéig három idősávban csökkenő mértékű extra bónusz jutalékhoz juttatják kkv partnereiket, a kezdeti időszak magasabb jutalékai így elősegítik a gazdasági visszaépülés gyorsított ütemét. A csatlakozók pedig vállalják, hogy egyetlen munkavállalót se bocsátanak el, emellett magasabb színvonalon folytatják az értékesítést részletesen meghatározott fejlesztési elemekkel: például mindenhol lehetővé téve ügyfeleiknek a kártyás fizetést, valamennyi értékesítési ponton megjelenik a vezeték nélküli internetelérés, valamint fejlesztik a Szerencsejáték Zrt. egységes arculati elemeit.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?