kapubanner for mobile

Munkahelyteremtő támogatást sikkasztott az OCÖ vezetője?

Gyanúsítottként hallgatták ki Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetőjét - értesült a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet szerdai számának címoldalán kezdődő cikk szerint Kolompár Orbán a vám és pénzügyőrség gyanúja szerint 13 millió forintnyi, munkahelyteremtésre szánt állami támogatást "lovasított meg". A lap úgy tudja, hogy jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt hallgatta ki gyanúsítottként Kolompár Orbánt, feleségét és egyik rokonát a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Nyomozó Hivatala.

Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyészhelyettes a lapnak megerősítette: K. Orbánt július 1-jén hallgatták ki gyanúsítottként. Az OCÖ elnöke által irányított kiskunmajsai illetőségű Roma Kisebbségi Érdekképviseleti Szervezet nem tud elszámolni több mint 13 millió forintnyi, munkahelyteremtésre felvett állami támogatással. A szervezet működése az Országos Foglalkoztatási Alapnak (OFA) szúrt szemet még tavaly, és ezért feljelentést tett a hatóságoknál. A nyomozó hivatal tavaly augusztusban rendelte el a nyomozást, amely sokáig ismeretlen tettes ellen folyt.

Kolompár Orbán a lapnak azt mondta: meggyanúsításáról az eljárás végéig nem nyilatkozik. Arra a kérdésre, felvetődött-e, hogy lemondjon elnöki posztjáról a történtek miatt, úgy válaszolt: természetesen nem, mivel az OFA-val kölcsönösen perelik egymást és várják, miként dönt ügyükben a bíróság.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek