kapubanner for mobile

Munkásgyűlés a BorsodChemben a létszámleépítés miatt

A BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) kazincbarcikai üzemében érdekképviseletek kezdeményezésére tartottak munkásgyűlést, ahol a cég képviselői kifejtették az 550 fős leépítés okait és a hatékonyság-javító intézkedéseket.

A vezérigazgató hangsúlyozta: ez a fejlesztés azt célozza, hogy a cég a jövőben is hosszú távon a gazdaságilag nehéz helyzetben lévő borsodi térség legnagyobb foglalkoztatója maradhasson. A BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) kazincbarcikai üzemében érdekképviseletek kezdeményezésére tartottak munkásgyűlést. A sajtó számára nem nyilvános rendezvényen a vállalat vezetése ismertette a gazdasági válság okozta nehézségek miatt tervezett 550 fős létszámleépítés okait, és a vállalat jövőre vonatkozó elképzeléseit. A társaság közleményében ismertette a munkásgyűlésen elhangzottakat, kiemelve a tömeges elbocsátás okait is.

A vállalat vezetése emlékeztetett arra, hogy a BorsodChemben az elmúlt három évben folytatódott a hosszú távú stratégia megvalósítása, amelynek célja, hogy a BC Zrt. regionális szereplőből Európa egyik vezető vegyipari vállalatává váljon, illetve az, hogy a társaság termékportfóliójában az izocianátok, nevezetesen az MDI és a TDI játsszák a főszerepet.

Az idei évre eredetileg tervezett évi 200 kilotonnás TDI kapacitásbővítés azonban valószínűleg legalább egy évet késni fog, mivel a vállalatnak piacain számos átmeneti nehézséggel kell szembenéznie.

Hangsúlyozták, hogy a hazai gazdasági környezet strukturális hátrányai, a nagyon magas áramárak, a nem elegendő mennyiségben rendelkezésre álló szén-dioxid-kibocsátási kvóták, valamint a gazdasági világválság miatt alakult ki az a helyzet, amely a létszámleépítést indokolja.

Ezek miatt a menedzsment átfogó költségcsökkentési és hatékonyságjavítási programot indított, áttekintette a szervezeti struktúrát, a vállalat működését, és úgy döntött, hogy - mivel várhatóan az üzleti környezetet jellemző kedvezőtlen tendenciák valószínűleg középtávon is fennmaradnak - "a hatékonyságjavítás érdekében átszervezi a vállalat humán erőforrás állományát is" - részletezte a tájékoztatóban a BC Zrt.

A munkaügyi törvény előírásainak megfelelően, a menedzsment február 3-án értesítette a BorsodChem szakszervezeteit, a munkavállalók képviselőit, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkaügyi központot a várható létszámleépítésről, és tárgyalásokat kezdeményezett velük a folyamat lebonyolításáról.

Eördöghné Pataki Irén, a Kazincbarcikai Vegyész Szakszervezet elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Vegyipari Munkavállalók Független Szakszervezetével (VMFSZ) együtt értékelik a kialakult helyzetet, és a hétfőn történt eseményekről - a szakszervezetek egyeztetéseiről, illetve a munkásgyűlés tapasztalatairól, valamint a kibővített testületi ülésekről - közösen nyilatkoznak majd.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek