Munkásszállót alakítanak ki Hajdúböszörményben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kilencven lakót befogadó munkásszálló munkásszálló kivitelezése 2020-ban indulhat el.
Kilencven lakót befogadó munkásszállót alakítanak ki Hajdúböszörményben - közölte a hajdú-bihari város önkormányzata szerdán az MTI-vel. A közleményben azt írták: a központi munkaerőpiaci program keretében 240 millió forint támogatást nyertek el, amelyhez a Hajdúböszörményi Vagyonkezelő Zrt. 60 millió forint önerőt biztosít.
A munkásszállónak a Dobó István utcai egykori iskola önkormányzati tulajdonú épülete ad majd otthont. A beruházás során a régebbi szárnyban tíz apartmant hoznak létre, amelyekhez vizesblokk és konyha is tartozik majd. Az iskola másik részében ötfős szobákat alakítanak ki, itt a vizesblokkok mellett lesz közös konyha, mosókonyha és közösségi tér.
Az épületben felújítják a külső homlokzatot, kicserélik a nyílászárókat, a burkolatokat, korszerűsítik a fűtési rendszert, és az ingatlan területén parkolókat is létesítenek. Ignáth Szilvia, az önkormányzat sajtóreferense az MTI érdeklődésére közölte: a munkásszálló kialakítását a Tungsram cégcsoport hajdúböszörményi gyárának közelsége, a vállalat jövőben várható fejlesztései, továbbá a debreceni beruházások, például a BMW-gyár építésének munkaerőigénye indokolja. A kivitelezés a közbeszerzési eljárás után, várhatóan 2020 tavaszán kezdődhet el.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?